Szakértő: belpolitikai viszályt okoz Horvátországban a szerb államfő zágrábi látogatása

Külföld, 2018.02.12

Mivel Horvátországban a kormányfő és a köztársasági elnök más külpolitikai utat jár, belpolitikai viszályt okoz a szerb államfő kétnapos zágrábi látogatása - közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Ördögh Tibor azt hangoztatta, hogy a horvát kormány - szemben a "békülékenyebb" Kolinda Grabar-Kitarovic államfővel - keményebben lép fel Szerbiával szemben.

Szerinte Aleksandar Vucic szerb államfő kihasználja a horvát megosztottságot, hogy stabilizátorként jelenítse meg magát a térségben.

Tehát ő békével érkezik, ha pedig mégis valamilyen tiltakozás lesz, akkor az azt jelenti, hogy a horvátok a béke ellen vannak - fogalmazott Ördögh Tibor.

Hangsúlyozta, hogy a szerb államfő kiemelt biztonsági védelemmel érkezik, ezért nem fog a boszniai Srebrenicában 2015-ben történtekhez hasonló eset kialakulni, amikor ki kellett őt menteni a dühödt tömeg elől.

A találkozóról úgy vélekedett, hogy ezúttal talán sikerül a Duna folyása által okozott határváltozásról szóló megállapodásnak előrébb lépnie. A háborús kártérítésre véleménye szerint nem fognak kitérni, mert az nincs a találkozó hat napirendi pontja között.

A szerb államfő személyes döntéseként azonban bocsánatot kérhet - fűzte hozzá.

Ördögh Tibor Montenegró és Szerbia uniós belépéséről azt mondta, hogy Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítési biztosa által közölt 2025-ös dátum technikai időpont, amelynél korábban nem csatlakozhat a két ország.

Eszerint 2023-ra Montenegrónak és Szerbiának le kell zárnia a fejezetek tárgyalását. Montenegróban harminc fejezet van nyitva, hármat zártak le, Szerbiában 12 megnyitott fejezetből kettőt zártak le. Sok még a jogharmonizációs feladat, de öt év alatt ezt meg lehet tenni, ha a szerb parlament is hajlandó nagyon gyorsan munkához látni - fogalmazott a Balkán-szakértő, hozzátéve, hogy a nyugat-balkáni országok felértékelődtek a Brexit miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!