Szakértő: csak időnyerés az osztrák szociáldemokraták számára a koalíciós együttműködés feltételeinek meghatározása

Külföld, 2017.06.16

Csak időnyerés a szociáldemokraták számára a koalíciós együttműködésről alkotott kritériumkatalógus, amely nem szünteti meg a párton belüli vitákat, és taktikailag több játékteret ad a párt elnökének, Christian Kern kancellárnak - derül ki a Kurier című osztrák lapnak és az osztrák közszolgálati Ö1 rádiónak pénteken nyilatkozó szakértő elemzéséből.

A jelenlegi nagyobbik koalíciós erő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a héten meghatározta egy jövőbeni koalíciós együttműködés feltételeit. A médiajelentések szerint a szerdán bejelentett kritériumokkal utat nyitottak a jobboldali szabadságpárttal kötendő együttműködés előtt.

Az elfogadott feltételek között szerepel egyebek között az 1500 eurós minimálbér bevezetése, a munkát terhelő adóterhek csökkentése, 2020-ig ötezerrel több tanár és 2500-zal több rendőr foglalkoztatása, a "biztos és igazságos" nyugdíjrendszer megteremtése, valamint a közigazgatási reformról szóló népszavazás megtartása.

Az utóbbi időben felerősödtek a szociáldemokrata pártban azon hangok, amelyek szerint nyitni kell az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) vándorolt korábbi SPÖ szavazók felé. A párton belül feszültséget keltett a koalíciós kormányzás lehetősége az FPÖ-vel.

A Kurier című lapnak nyilatkozó Anton Pelinka politológus szerint az SPÖ által elfogadott feltételeket a szabadságpárt felé való nyitásnak lehetnek értelmezni, és az SPÖ csak átmenetileg tudta az ezzel kapcsolatos belső vitákat "visszafogni". Úgy vélte, hogy az FPÖ már ugyanolyan lehetséges koalíciós partner az SPÖ számára, mint az összes többi párt. "A Vranitzky-szabályzat halott" - jelentette ki, utalva az 1986-ban meghozott párthatározatra, amely kizárta az FPÖ-vel kötendő koalíció lehetőségét.

Az SPÖ arról is megegyezett, hogy a választást követően állásfoglalásra kérik a párttagokat a koalíciós partnert illetően. A szakértő szerint ez csupán "menekülés a politikai felelősségvállalástól".

Pelinka az Ö1 rádiónak arról beszélt, hogy az SPÖ által felállított kritériumrendszer igencsak "kockázatos" lépés volt, sok választót eltántoríthat az SPÖ-től, főleg olyan pártszavazókat, akik például az államfőválasztás második fordulójában a zöldpárti Alexander Van der Bellent támogatva, de valójában az FPÖ ellenében szavaztak. "Eljött a zöldek ideje, hogy ezeket a szavazókat elcsábítsák a szociáldemokratáktól" - jelentette ki a szakértő.

Hónapokon át a szabadságpárt volt a legnépszerűbb párt Ausztriában, azonban a konzervatív néppárt élén májusban történt vezetőváltás után a jelenlegi kisebbik koalíciós partner, az ÖVP ugrott az első helyre. Az Österreich című lap vasárnapi számában bemutatott felmérés szerint az ÖVP 34, az FPÖ 26 és az SPÖ 21 százalékos támogatottsággal bír. A kutatás szerint Sebastian Kurz, az ÖVP elnöke a legnépszerűbb politikus az országban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!