TV műsor

Szakértő: nemzetközi egyezményeket is sért a módosított ukrán oktatási törvény

Külföld, 2017.09.10

Ha Petro Porosenko ukrán elnök aláírja a héten elfogadott ukrán oktatási törvényt, a jogszabály életbe lép, de ennek következményei lehetnek, mivel nemzetközi egyezményeket is sért - mondta Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő hangsúlyozta: az ukrán alkotmánnyal, jogszabályokkal, illetve Ukrajna által ratifikált nemzetközi egyezményekkel is ellentétes az ukrán oktatási törvény módosítása, amely ellehetetleníti a nemzetiségek anyanyelvű oktatását.

A kutató azt mondta: a diplomáciában nagyon sok lépés történt szeptember 5-e, a törvény elfogadása óta, továbbá a kárpátaljai magyarság szervezetei kezdeményezhetik a törvény felülvizsgálatát.

Ferenc Viktória hozzátette, a világon több példa bizonyítja, hogy egynyelvűség a következménye annak az oktatási modellnek, amely kezdetben engedi a kisebbségi nyelv használatát, majd rátér a többségi nyelv egyoldalú oktatására.

A módosított ukrán oktatási törvény csak az elemi iskolában (1-4. osztály) engedélyezi, hogy valamennyi tantárgyat anyanyelven tanítsanak a nemzetiségi kisebbségeknek. Az általános iskola esetében (5-9. osztály) a jogszabály előírja a fokozatos áttérést a tantárgyak többségének ukrán nyelvű oktatására, a középiskolai és a felsőoktatás nyelve pedig az ukrán.

A kárpátaljai magyar szervezetek elsőként Petro Porosenko elnökhöz fordultak, hogy ne írja alá a törvényt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!