Székely szabadság napja - Izsák Balázs: megnyertük a felvonulásért vívott csatát

Külföld, 2018.03.11

Izsák Balázs szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megnyerte a csatát a román hatóságokkal, és vonatkoztatási ponttá tette a március 10-i marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást.

Az SZNT elnöke azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet a székely szabadság napja szombati marosvásárhelyi rendezvényének katalán, baszk, olasz és erdélyi magyar szónokaival együtt tartott vasárnap Kolozsváron. Elmondta: az elmúlt öt évben perek egész során át kellett harcolni a román hatóságokkal a március 10-i tiltakozás jogáért. Ezt a csatát azonban megnyerték.

Izsák Balázs az SZNT külügyi megbízottjának, Dabis Attilának a kitiltása kapcsán kijelentette: a román hatóságok nem ismerték még fel, hogy a nyomásgyakorlás éppen az ellentétes hatást váltja ki a székelyekből: megszilárdítja az akaratukat.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azt emelte ki, hogy szombaton a Marosvásárhelyen alakult és regionális célokat követő Szabad Emberek Pártja (POL) is üdvözölte a demonstrációt, és közösséget vállalt a székelységgel. Úgy vélte: ez a gesztus az erdélyi román-magyar összefogás irányába mutat. Megjegyezte Bukarest eddig sikerrel vert éket az erdélyi magyarok és románok közé, pedig a regionális román-magyar összefogásra nagy szükség van.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélte: a román kormány destabilizálja Romániát azzal, hogy tagadja annak a párbeszédnek a fontosságát, amit az erdélyi magyarokkal kellene folytatnia az autonómiatörekvésektől.

Mind Jordi Xucla i Costa, a Katalán Európai Demokrata Párt spanyol alsóházi képviselője, mind Jokin Bildarratz Sorron, a Baszk Nemzeti Párt spanyol szenátusi tagja, mind pedig az olasz Gio Paolo Baglioni, az Európai Szabad Szövetség (EFA) brüsszeli irodájának a képviselője szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a székelyeket. Valamennyien azt hangoztatták, hogy az autonómia a demokrácia kiteljesedését jelenti.

Kérdésre válaszolva Tőkés László bejelentette: találkozót kezdeményez Románia elnökével és a parlament két házának elnökeivel, amelyeken Izsák Balázzsal együtt szeretné szembesíteni a vezetőket az erdélyi magyar autonómiaigényekkel. "Száz évvel ezelőtt (Erdély és Románia egyesülésének a románok általi kinyilvánításakor) minket nem kérdeztek meg a vágyainkról. Itt lenne az ideje, hogy száz év után megkérdezzenek" - tette hozzá.

Izsák Balázs úgy vélte: a román állam gyengeségére vall, hogy nem mer párbeszédet folytatni az autonómiáról. "Kívánom, hogy erősödjön meg a román állam, annyira, hogy felemelkedjen a párbeszéd színvonalára. Mi készek vagyunk a párbeszédre" - jelentette ki a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!