Szent László-utat alakít ki az RMDSZ

Külföld, 2017.01.25

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szent László-út kiépítésébe kezdett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ás az erdélyi Iskola Alapítvány. A projekt keretében azokat a településeket szervezik hálózatba, amelyeken fellelhető Szent László király öröksége.

Az RMDSZ szerdai hírlevele szerint első körben 32 magyarok által lakott erdélyi települést és 12 észak-magyarországi települést vonnak be a projektbe, olyan településeket, amelyeken Szent Lászlóhoz köthető épített örökségi elemek, a lovagkirályt ábrázoló templomi falfestmények vannak, amelyek nevükben őrzik a király nevét, vagy amelyek a Szent László-mondákhoz kötődnek.

A hírlevél Hegedüs Csillát, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét idézte, aki szerint az út kiépítésének első lépéseként megvalósul a 44 helyszín kutatása. Ezt követően az illető településeket és a teljes utat bemutató kiadványok készülnek. Az útvonalat interaktív honlap, telefonos alkalmazás és komplex marketingterv teszi majd vonzóvá. Konferenciát, kiállítást, rendezvényeket is szerveznek. A projekt következő, nagyobb lépéseként az Európai Unió pályázati forrásai felhasználásával térképeznék fel a lovagkirály nevéhez kapcsolódó helyszíneket az egész Kárpát-medencében. Hegedüs Csilla hozzátette, elsősorban a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani a programmal. "A projekt által az erdélyi magyar emberek megismerhetik és megmutathatják értékeiket, a turizmus által munkahelyeket, jobb életkörülményeket teremthetünk, a helyi termékek piacát is növelhetjük. A projekt megerősítheti az emberekben azt az érzést, hogy érdemes itthon, Erdélyben tervezni jövőt, mert olyan értékeink vannak, amelyekre büszkék lehetünk, s amelyeket hasznosítva jobban tudunk élni" - idézte a hírlevél Hegedüs Csillát.

A politikus elmondta, a Szent László-utat Magyarország kormányával együttműködve összekötik a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Szent László-év rendezvényeivel, így a két projekt egymást erősíti.

A Szent László-út elnevezésű projekt lebonyolításában erdélyi és észak-magyarországi örökségvédelmi és turisztikai szakemberek, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babe?-Bolyai Tudományegyetem oktatói, valamint az RMDSZ megyei és helyi szervezetei vesznek részt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!