Szentté avatják a fatimai pásztorgyerekeket

Külföld, 2017.04.20

Ferenc pápa szentté avatja a fatimai pásztorgyerekként ismert Boldog Marto Ferencet és Jácintát május 13-án a portugáliai Mária-kegyhelyen esedékes látogatása során - jelentette be a Vatikán csütörtökön.

A portugáliai Fátima kisváros közelében 1917-ben Szűz Mária hat alkalommal jelent meg három pásztorgyereknek, legelőször május 13-án. Az akkor 9 éves Francisco Marto és a jelenésekkor 7 éves Jacinta Marto néhány évvel később spanyolnáthában elhunyt. Mindkettőjüket II. János Pál avatta boldoggá 2000 májusában.

Unokatestvérük, a jelenésekkor tíz éves, majd életét szerzetesnővérként Fatimában leélő Lúcia de Jesus dos Santos kilencvenhét évesen, 2005-ben halt meg.

A két pásztorgyermeket Ferenc pápa avatja szentté május 12-i és 13-i fatimai apostoli látogatása alkalmával, amely a jelenések centenáriumára esik. A szentté avatásról a Vatikánban csütörtökön tartott rendes, nyilvános konzisztóriumon (bíborosi tanácskozáson) döntöttek.

A két kis fatimai pásztor lesz az első, akiket az egyház gyerekként avatja szentté úgy, hogy nem hitükért haltak mártírhalált. A szentté avatásukhoz szükséges csodát egy hat éves brazíiai kisfíú gyógyulása adta, aki 2013-ban egy ablakból kiesve hét métert zuhant. Súlyos koponyatörése és kómás állapota ellenére három nap után meggyógyult. A gyógyulást a pásztorgyerekekhez intézett imákkal magyarázták a szentté avatási eljárás során.

A fatimai pásztorgyerekek látomásaiban Szűz Mária három titkot tárt fel. Kettőt Lúcia nővér 1941-ben hozott nyilvánosságra. Az első a pokol látomását tartalmazta, a második a két világháborúra vonatkozott. A harmadik titkot II. János Pál pápa hozta nyilvánosságra 2000-ben. A titok, amelyben fegyverrel lőnek a pápára, az 1981-es merényletkísérletre utalt, amelyben Ali Agca török terrorista sebesítette meg a katolikus egyházfőt.

XII. Piusz pápa 1942-ben Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta fel a világot. II. János Pál a Fatimai Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította, hogy túlélte az 1981-es merényletet. Az őt megsebző lövedéket II. János Pál pápa a Fatimában őrzött Szűz Mária szobor koronájában helyezte el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!