Szerb elnökválasztás - Április másodikára írták ki a voksolást

Külföld, 2017.03.02

Április másodikára írta ki a szerb elnökválasztást Maja Gojkovic házelnök csütörtökön Belgrádban. A választás legnagyobb esélyese Aleksandar Vucic miniszterelnök.

A szerb sajtó már korábban is közölte értesülését, hogy várhatóan április első vasárnapján lesz a voksolás.

A parlament elnöke kérte az állampolgárokat, hogy menjenek el voksolni, a kampány során pedig fordítsanak figyelmet a jelöltek programjára, és annak megfontolása után döntsenek. "Azt kívánom az állampolgároknak, hogy válasszák a legjobb jelöltet, aki komolyan és felelősen együttműködik majd a szerb kormánnyal, és vele együtt az ország politikai és gazdaság stabilitásért, a szabadságért, a függetlenségért és az egységért fog küzdeni" - hangsúlyozta.

Tomislav Nikolic hivatalban lévő köztársasági elnök mandátuma május 31-én jár le. Az elnökválasztásról szóló törvény értelmében a voksolást a megbízatás lejárta előtt legalább 90 nappal ki kell írni, a kiírástól számítva pedig legalább 30, de legfeljebb 60 napon belül meg kell tartani. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg.

Maja Gojkovic házelnök azt is bejelentette, hogy az elnökválasztási kampány ideje alatt nem ülésezik a parlament, mert nem szeretné, ha a törvényhozás üléseit kampányolásra használnák a pártok. Döntését az ellenzék élesen bírálta, egyebek között rámutatott, hogy a parlament munkájának és az államfőválasztásnak nem kellene összefüggenie, a házelnök döntése pedig szerintük kizárólag a kormánykoalíció érdekeit szolgálja, és el akarja hallgattatni az ellenzéki hangokat.

Annak ellenére, hogy a választást csak csütörtökön írták ki, már többen is jelezték, hogy indulnának a megmérettetésen. Aleksandar Vucic jelenlegi kormányfő mellett Sasa Jankovic volt ombudsman, Vuk Jeremic korábbi külügyminiszter, Dusan Janjic politikai elemző, az ultranacionalista Szerb Radikális Párt vezetője, Vojislav Seselj, valamint Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője is indulni kíván. A várakozások szerint április 2-án legalább tíz jelölt közül választhatnak a szerbiai állampolgárok. Az induláshoz egy-egy jelöltnek tízezer támogatói aláírást kell összegyűjtenie.

Az Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutató felmérése szerint feltehetően nem lesz második forduló, ugyanis Aleksandar Vucic támogatottsága 53,3 százalékos. Az ellenzéki jelöltek közül a legtöbb szavazatra a Sasa Jankovic számíthat, rá a kutatás szerint az állampolgárok 13,9 százaléka voksolna, míg Vuk Jeremic a szavazatok 13,3 százalékát szerezheti meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!