Szerb elnökválasztás - Bezártak a szavazóhelyiségek

Külföld, 2017.04.02

Befejeződött a szerbiai elnökválasztás, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 18 óráig a választási bizottság adatai szerint 46,23 százalékos volt,  alacsonyabb az öt évvel ezelőttinél.

Az Ipsos közvélemény-kutató mérése szerint 19 óráig a szavazópolgárok 49,7 százaléka adta le voksát.

Az előzetes felmérések arra utaltak, hogy magas, akár 57 százalékos is lehet a részvétel, ám feltételezhetően végül a tényleges részvétel alig haladja majd meg az 50 százalékot. 2012-ben 18 óráig a szavazásra jogosultak 48,24 százaléka adta le voksát, a végleges eredmények szerint pedig a részvétel 57,77 százalékos volt.

A választás nyugodtan, nagyobb rendellenességek nélkül zajlott - jelentette ki a szerbiai közszolgálati televízió esti híradójában Vladimir Dimitrijevic, a választási bizottság elnöke.

A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár tizenegy jelölt közül választhatott, a feltételezések szerint a legtöbb szavazatot Aleksandar Vucic jelenlegi miniszterelnök szerezte meg.

Szerbia 2006-ban vált külön Montenegrótól, azóta a most megválasztott elnök lesz a harmadik államfő. Előbb a demokrata Boris Tadic, majd a haladópárti Tomislav Nikolic töltötte be ezt a posztot.

Az utóbbi 25 évben soha nem történt meg, hogy már az első körben megválasztották volna az elnököt. Amennyiben most már az első fordulóban megszerzi a voksok több mint 50 százalékát valamelyik jelölt, akkor nem kell második kört tartani, ellenkező esetben a törvény szerint 15 napon belül meg kell szervezni a második fordulót, amelybe a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt kerül be.

Az első hivatalos adatokra 22 óra körül lehet számítani, a végleges eredményeket pedig 96 órán belül kell nyilvánosságra hozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!