Szerbiai választások - Magasabb a részvételi arány mint négy éve

Külföld, 2020.06.21

Egyelőre magasabb a részvételi arány a vasárnapi szerbiai választásokon, mint négy évvel ezelőtt, 10 óráig a választásra jogosultak 9,3 százaléka adta le voksát, míg 2016-ban ugyanebben az időben ez az arány 8,85 százalék volt - közölte a szerbiai választási bizottság (RIK).

A szavazóhelyiségek 7 órai megnyitása óta sehol sem történt nagyobb rendellenesség - mondta Vladimir Dimitrijevic, a bizottság elnöke.

A részvételt a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) is követi. Adataik szerint vasárnap 11 óráig a választásra jogosultak 13,7 százaléka járult az urnák elé.

A felmérések azt mutatják, hogy 20 óráig a részvételi arány meghaladja majd az 50 százalékot. Négy évvel ezelőtt 56 százalékos volt a részvételi arány.

A parlamentbe jutáshoz a szavazatok legalább 3 százalékának a megszerzése szükséges, ám ez nem vonatkozik a nemzeti kisebbségekre. Az ő esetükben az úgynevezett természetes küszöb érvényesül, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi a párt.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. Előzetes, nem hivatalos eredmények már 21 óra után várhatók, a választási bizottság első eredményeit 23 óra körül teszik közzé. A végleges eredményeket legkésőbb csütörtökig kell nyilvánosságra hozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!