Szijjártó: elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz

Külföld, 2019.10.31

A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.

"Végül mégis figyelembe vették a javaslatainkat, így a közös nyilatkozat határozottan kiáll a jogfosztott magyar közösség mellett, és felszólítja Ukrajnát a nemzetközi szabályok, valamint a nemzetközi szervezetek előírásainak betartására. Ez újra világossá teszi, hogy Ukrajnának a nemzeti közösségek elvett jogait az oktatás és az élet egyéb területein vissza kell adnia" - írta közleményében Szijjártó Péter.

A 150 ezres kárpátaljai magyar közösség, ahogy eddig is számíthatott, a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására, soha nem fogjuk feláldozni őket világpolitikai játszmák oltárán - tette hozzá.

"Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, készen áll az új ukrán vezetéssel a konzultációkra, melyek nyomán remélhetőleg újra fel tudjuk építeni a korábbi jószomszédi kapcsolatainkat. Továbbra is valljuk: új elnök, új remény!" - közölte a miniszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!