Szijjártó: Magyarország kiáll Izrael tisztességes és kiegyensúlyozott nemzetközi megítéléséért

Külföld, 2020.07.23

Magyarország kiállását hangoztatta Izrael tisztességes és kiegyensúlyozott nemzetközi megítélése mellett a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Jeruzsálemben, a Jediót Ahronót című újságnak adott videós interjújában, amelyet csütörtökön tettek közzé.

A magyarok és izraeliek szoros szövetségben vannak a nemzetközi politikában. "Ha feltesszük azt a kérdést, hogy mely országokat támadják leginkább a nemzetközi szervezetekben, a nemzetközi médiában, akkor mi, magyarok és izraeliek elég jó eséllyel szállunk bele ebbe a versenybe" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

"Vannak különböző nemzetközi erők, amelyek próbálják megbontani a közöttünk lévő szövetséget, barátságot, de a találkozóval sikerült kiábrándítanunk őket" - közölte.

Szijjártó Péter hangoztatta, hogy soha nem volt olyan jó és intenzív a két ország kapcsolata, mint most.

"A találkozókon megerősítettük, hogy számíthatunk egymásra a nemzetközi politikai viták során" - emelte ki a külügyminiszter.

Magyarország eddig is kiállt az Izraellel szembeni tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítés mellett. "Ezután is ki fogunk állni" - mondta.

Szijjártó Péter megígérte, hogy Magyarország az Európai Unióban, az ENSZ-ben és más szervezetekben is síkraszáll az Izraelt támadó döntésekkel és esetleges szankciókkal szemben.

Nem történt meg a ciszjordániai annektálás, "nem akarunk véleményt mondani egy meg nem történt dologról" - hangsúlyozta a miniszter, elutasítva az izraeli terv miatt kilátásba helyezett és ezért "teljesen fölösleges és kontraproduktív" elítélő lépéseket.

"Magyarország továbbra is mindent megtesz, hogy meggátolja a koronavírus behurcolását"- mondta a külügyi tárca vezetője az izraeliekre vonatkozó beutazási korlátozásokról. Hozzátette: a kormány kényszerből, a magyar emberek és a gazdaság védelmében vezette be az utazási szabályokat.

A Soros György szerepére és zsidóságára vonatkozó kérdésre felelve Szijjártó Péter azt mondta: "Az úgynevezett NGO-k, amelyek valójában politikai szereplők, döntő többségükben Soros György hálózatától kapják a finanszírozást. Soros György egészen másfajta jövőt szán Európának, mint mi, és egészen másfajta Magyarországot szeretne látni, mint mi."

"Van egy vitánk, aminek semmi köze Soros György vallásához" - tette hozzá.

"Azok az antiszemita felvetések, hogy azért vitáznánk Soros Györggyel, mert ő zsidó. Minket az nem érdekel, hogy ő milyen vallású. Azok az antiszemiták, akiket ez érdekel"- fogalmazott.

A miniszter elutasította a Fideszt antiszemitizmussal vádolók álláspontját, és hangsúlyozta, hogy pártja és a kormány garantálja az emberek szabadságát és vallásszabadságát, és a jövőben is megvédi a zsidó közösséget és annak minden tagját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!