Szijjártó: nemzeti és gazdasági érdek a szövetségesi viszony fenntartása Szlovákiával

Külföld, 2017.03.01

Magyarország és Szlovákia vonatkozásában a stratégiai szövetségesi viszony fenntartása nemzeti és gazdasági érdek is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pozsonyban, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) központjában tett látogatása során.

Szijjártó Péter, aki a Szlovákia és Magyarország közti határkeresztező villamos vezeték megépítéséről szóló szerződés aláírása alkalmából járt Pozsonyban, az MKP székházában a felvidéki magyar párt vezetőivel találkozott, majd annak elnökével, Menyhárt Józseffel folytatott megbeszélést, többek közt a helyi magyar közösséget érintő időszerű kérdésekről.

A külgazdasági és külügyminiszter a megbeszélés után az MKP elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a magyar és a szlovák kormány között kiépített stratégiai kapcsolatok fontosságát méltatta, illetve rámutatott arra is, hogy ennek "a szoros és megbízható" szövetségesi viszonynak a helyi magyar közösség számára is pozitív hozadékai vannak és lehetnek a jövőben is.

"A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy Magyarország és Szlovákia között sikertörténetekkel olyan bizalmi alapot hozzunk létre, amely lehetővé teszi, hogy olykor súlyosan érzékeny kérdéseket is a megoldás esélyével vessünk fel" - jelentette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: Magyarország és Szlovákia együttműködése jó példája annak, hogy egy rendkívül érzékeny kapcsolatból hogyan lehet közös akarattal egy stratégiai szövetségesi viszonyt létrehozni, s ennek fenntartása nemzeti és gazdasági érdek is.

A miniszter szólt arról is, hogy a magyar kormány tovább folytatja a két ország közti infrastrukturális kapcsolatok fejlesztését. Egyebek mellett konkrétumként említette a Komárom és a szlovákiai Révkomárom közötti új hidat, amelynek építése az idén kezdődik, a Rajkánál készülő gyorsforgalmi utat, valamint azt is, hogy rövidesen 11 újabbal bővítik a két ország között jelenleg meglévő 34 határátkelőt. Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány a Felvidéken is gazdaságfejlesztési programot indít a vajdasági, illetve a kárpátaljai minta alapján. Ezt az MKP-val együttműködve készítik elő, s arról a szlovák kormányt is tájékoztatják. A program részletei firtató újságírói kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: a programnak konkrét keretösszege még nincs, azt a konkrétumok kidolgozása után pontosítják, azt viszont tudni lehet, hogy erre a célra "jelentős költségvetési forrást" biztosítanak majd.

Menyhárt József örömtelinek nevezte, hogy a magyar kormány számára az MKP az a stratégiai partner, amelynek központjában a magyar kormány képviselői mindig tiszteletüket teszik, ha Pozsonyban járnak. Az ősszel esedékes megyei választásokról szólva azt mondta: a 2017-es év fontos határkő lesz a helyi magyar közösség számára, az MKP pedig "sokat tesz" majd azért, hogy a megyei önkormányzatokban jelenleg meglévő jó pozícióikat - "ezt az erőt" - fenntartsák. A szlovákiai megyei választások kapcsán Szijjártó Péter azt mondta: nem titok, hogy a magyar kormány a magyar érdekképviselet megerősödését akarja, s így magyar pártként az MKP-nak szurkol.

Szijjártó Péter pozsonyi tartózkodása során rövid látogatást tett Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszternél is, akivel többek között a visegrádi országcsoport (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország - V4) nyáron kezdődő magyar elnökségének célkitűzéseiről beszélt.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!