Szijjártó Péter a BBC-nek: Magyarország sajnálja, hogy Nagy-Britannia távozik az EU-ból

Külföld, 2017.07.07

Magyarország sajnálja, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, kilépése ugyanis nagy politikai és gazdasági veszteség az EU számára - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai reformokról csütörtökön Londonban tartott nemzetközi konferencián, illetve egy üzleti rendezvényen vett részt, és tárgyalt a brit kormány több tagjával is.

A BBC Newsnight című politikai hírmagazinjának adott interjúban, amelyet a brit közszolgálati tévétársaság csütörtök éjjel sugárzott, Szijjártó Péter kijelentette: Nagy-Britannia nagyon erőteljes hangú szereplője volt az Európa jövőjéről folyó vitának, "és mi egyazon oldalon álltunk".

Hozzátette: a brit EU-tagság megszűnésével a vita kiegyensúlyozatlanná válik, mivel az egyik tábor legerősebb hangú képviselője kiesik.

Mindemellett fennáll a lehetősége egy "rémálomszerű forgatókönyvnek" is, abban az esetben, ha a Brexit-tárgyalásokon nem születik átfogó gazdasági, kereskedelmi és beruházási megállapodás London és az EU között. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor "nagy bajban leszünk Európában", mivel az EU legutóbb 2011-ben tudott szabadkereskedelmi megállapodást kötni, amikor Dél-Koreával írt alá ilyen egyezményt - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

A probléma az, hogy az EU nagyon lassú a szabadkereskedelmi egyezmények megkötésével, Nagy-Britannia viszont az uniós tagság megszűnése után kötöttségek nélkül tud majd ilyen megállapodásokat elérni olyan gazdaságokkal - például az Egyesült Államokkal -, amelyekkel az EU-nak nincs ilyen szerződése. Ez károsítaná az európai versenyképességet - fejtegette Szijjártó Péter a BBC-interjúban.

Kijelentette: Magyarország kiegyensúlyozott, igazságos Brexit-megállapodást kíván, és nem szeretné, ha az EU tárgyalóit a bosszúvágy vezérelné a kilépési tárgyalásokon.

A magyar-orosz kapcsolatokat firtató kérdésre Szijjártó Péter azt mondta: Magyarország gyakorlatias viszonyrendszert ápol Moszkvával. Hozzátette: aki Közép-Európában él, nem engedheti meg magának, hogy ne álljon szóba Oroszországgal.

A magyar kormány azért szurkol, hogy Donald Trump amerikai elnöknek sikerüljön kiegyensúlyozott kapcsolatokat kiépíteni Oroszországgal. A történelem azt tanítja, hogy amikor konfliktus támadt kelet és nyugat között, azon Közép-Európa mindig rajtavesztett. "Nem akarunk többé a vesztesek közé tartozni, ezért amikor jobb kapcsolatokban reménykedünk az Egyesült Államok és Oroszország között, az nem azért van, mert oroszpártiak vagy Amerika-pártiak lennénk, hanem azért, mert Magyarország-pártiak vagyunk" - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a BBC-interjúban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!