Szili: a kárpátaljai magyar sajtó fontos szerepet játszik a nemzeti összetartozás erősítésében

Külföld, 2020.01.31

A kárpátaljai magyar sajtónak a nemzeti összetartozásban játszott kiemelt szerepét hangsúlyozta Szili Katalin határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott pénteken Ungváron, a százéves fennállását ünneplő Kárpáti Igaz Szó című lap centenáriumi ünnepségén.

"Kárpátaljai magyarnak lenni annyit jelent, hogy bármilyen nagyhatalmi vonalzó és toll rajzolhatja át a régiót, a magyarság állandó. Ez ugyanígy igaz a Kárpáti Igaz Szó sajtóorgánumra is. A száz esztendővel ezelőtt megjelent újság átvészelve számos rendszert, diktatúrát, ideológiát, ma már saját lábán állva, önálló magyar lapként online és papír változatban megjelenve, egy modern szerkesztőséggel és valódi, összetartó közösséggel szólítja meg olvasóit az egész országban" - hangsúlyozta Szili Katalin.

Mint fogalmazott, az újság centenáriuma egyben a régió magyar újságírásának is az ünnepe, hiszen születésétől kezdve jelen van szinte mindig, megjelenítve a magyarságot az országban.

"A nemzet semmivel nem helyettesíthető érték, a közösségi összetartozásunk lényege, amelyhez elengedhetetlen a média, mint a nemzeti önismeret eszköze, amely erősíti a jelent, megalapozza a jövőt" - szögezte le. Hozzáfűzte: "Fontos mindannyiunk számára, hogy közösségeink érdekeit szem előtt tartó párbeszéd keretében, valamennyi szomszédunkkal jó kapcsolatot ápolva és együttműködve biztosítsuk a külhoni nemzetrészeinknek intézményeik működését".

Rámutatott, hogy a kormány kiemelt célja a külhoni magyar közösségek szülőföldön való boldogulásának segítése, ezért idén is folytatja a határon túli családok támogatását és a magyar közösségek gazdasági megerősítését.

Tolmácsolta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos üdvözletét, majd átadta a nemzetpolitikai államtitkárság oklevelét a lapnak a kárpátaljai magyar média megmaradásáért végzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként.

A rendezvényen jelen volt Kalmár Ferenc, a külgazdasági és külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa is, aki beszédében köszönetet mondott a lap munkatársainak azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyar identitás megőrzése érdekében végeznek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a média nem csak információkat közöl, hanem nevel is, és ebből kifolyólag nagy felelőssége van. Kiemelte, hogy 2010 után a magyar nemzetpolitika gyökeresen megváltozott, és előtérbe helyezett két alapelvet: azt, hogy a magyar kormány támogatja a szülőföldön való boldogulást és hogy a nemzetnek minden magyar számít. Hangsúlyozta, hogy a Kárpáti Igaz Szónak továbbra is óriási szerepe van az asszimiláció megfékezésében, és ehhez kívánt a lapnak további eredményes munkát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!