Szíria - Juncker: felelősségre kell vonni a vegyifegyver-támadás elkövetőit

Külföld, 2018.04.14

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a vegyi fegyverek használata semmilyen körülmények között sem elfogadható, a nemzetközi közösség felelőssége azonosítani és felelősségre vonni minden ilyen támadás elkövetőit - jelentette ki Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke szombati nyilatkozatában.

"Nem ez volt az első alkalom, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvereket használ civilek ellen, azonban az utolsónak kell lennie" - fogalmazott.

Tartós, minden érintett által tiszteletben tartott tűzszünetre van szükség Szíriában, amely elősegíti a tárgyalásos, az egész országnak békét hozó megoldást az ENSZ égisze alatt zajló genfi folyamaton keresztül - tette hozzá a bizottság elnöke.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter üzenetében aláhúzta: a közösen végrehajtott amerikai, francia és brit légicsapások világossá teszik, hogy Oroszország és Irán nem folytathatja tragédiába torkolló akcióit, anélkül semmiképpen sem, hogy megfizetné az árát. Az Európai Unió az igazságosság oldalán áll szövetségeseivel együtt - tette hozzá.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke üzenetében szintén elfogadhatatlannak nevezte a vegyi fegyverek használatát, és kijelentette: Európának nagyobb szerepet kell vállalnia a béke megőrzésében és a humanitárius válságok súlyosbodásának megakadályozásában.

Hozzátette, az EP hétfőn, strasbourgi plenáris ülésén vitát tart a szíriai helyzetről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!