Szíria - Lavrov: likvidálni kell a terroristákat Idlíb tartományban

Külföld, 2018.08.29

A "terrorista tályogot" likvidálni kell a szíriai Idlíb tartományban - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán a szaúd-arábiai hivatali partnerével, Ádel al-Dzsubeirrel folytatott moszkvai tárgyalásai után.

Kettejük közös sajtótájékoztatóján Lavrov kifejezte reményét, hogy a nyugati országok nem akadályozzák majd a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezet (az egykori an-Nuszra Front) elleni műveletet Idlíbben. Mint mondta, Oroszország azt szorgalmazza, hogy a szíriai ellenzéknek a politikai rendezéshez csatlakozni kész fegyveresei mielőbb különüljenek el a terroristáktól, amiről szó esett a Dzsubeirrel folytatott megbeszélésén is.

Az orosz diplomácia vezetője megerősítette, hogy Moszkva kapcsolatban áll Washingtonnal a kormányellenes erők kezén lévő Idlíb ügyében.

Az orosz védelmi minisztérium az elmúlt napokban több alkalommal is azt állította, hogy a tartományban terroristák vegyi fegyverekkel végrehajtandó provokációra készülnek, amely ürügyül szolgálhat egy Szíria elleni újabb nyugati katonai csapáshoz. A Pentagon valótlannak nevezte az orosz állítást, amely szerint ennek érdekében vezényelt manőverező robotrepülőgépeket szállító hadihajókat a Földközi-tenger térségébe, ahol egyébként az orosz hadiflotta is megerősítette jelenlétét.

Lavrov szerint Moszkva és Rijád egységes abban az eltökéltségben, hogy a terrorizmus minden megnyilvánulása ellen kérlelhetetlenül harcolni kell, külön figyelmet fordítva a terrorista és a szélsőséges ideológiák felszámolására. Hangsúlyozta, hogy szaúdi vendégével áttekintették szíriai helyzetet, amelynek esetében következetesen végre kell hajtani az ENSZ Biztonsági Tanácsnak az ország területi egységének megőrzését előíró 2254-es határozatát.

Az orosz külügyminiszter azt hangoztatta, hogy hazája és Szaúd-Arábia egységes álláspontot képvisel a szíriai alkotmányozó tanács megalakítása, valamint a kormány és az ellenzék közötti párbeszéd ügyében. Kifejezte elismerését Rijádnak a szíriai ellenzék egyesítésében játszott szerepéért, valamint azért, hogy biztosította az abban való részvételt a "moszkvai" és a "kairói" csoport számára is.

Lavrov arra bíztatta az ENSZ-t és szakosított intézményeit, hogy vegyenek aktívabban rész a szíriai menekültek a hazatéréséhez szükséges körülmények megteremtésében. Dzsubeir a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint azt mondta, hogy Szaúd-Arábia pozitívan értékeli Oroszországnak a szíriai politikai rendezésben játszott szerepét és humanitárius oldalról támogatni szándékozik a rendezést.

Az orosz külügyminiszter állítása szerint a két fél együttesen lép fel a jemeni és a líbiai konfliktusok rendezése érdekében.

Az iráni nukleáris alku körül az abból történt amerikai kilépés nyomán kialakult helyzetről szólva Lavrov azt hangoztatta, hogy Moszkva és Rijád a politikai megoldásban, valamint a bizalomerősítő intézkedések előmozdításában érdekelt a Perzsa-öböl térségében. Dzsubair ugyanakkor hangot adott meggyőződésének, miszerint Teherán megérdemelné, hogy újabb szankciókat vezessenek be ellene.

Szergej Lavrov elismeréssel nyilatkozott arról, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia az fűtőanyagárak stabilitásának megőrzése érdekében koordinálja fellépését az olaj világpiacán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Novatek, a Gazprom, a Gazprom Nyefty és a Szibur már kiépítette kapcsolatait a Saudi Aramcóval és ugyanerre készül a Rosznyefty is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!