Szíria - Orosz parancsnokság: Idlíbben elkezdték egy "megrendezett" vegyi támadás forgatását

Külföld, 2018.09.11

Megkezdődött a szíriai Idlíbben egy "megrendezett provokáció" jeleneteinek forgatása, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a szíriai kormányhadsereg a tartományban vegyi fegyvert vetett be - közölte a helyi lakosságtól származó értesülésekre hivatkozva kedden a szíriai felek békéltetésére létrehozott orosz katonai központ.

A közlemény szerint a megrendezett vegyi támadásról Dzsiszr-es-Sugúr településen készítenek felvételeket, és a helyszínre több közel-keleti televízió, illetve egy vezető amerikai hírcsatorna regionális irodája küldött forgatócsoportokat.

A forgatókönyv az orosz tájékoztatás szerint az, hogy a fehérsisakos mentőalakulatok egy, a szíriai légerő által hordóbombákkal végrehajtott vegyi támadás után eljátsszák a helyi lakosoknak való segélynyújtást. A felvételek "természetességéhez", valamint a fehérsisakosok későbbi talajminta-gyűjtésének biztosítására Dzsiszr-es-Sugúrba Herbet-al-Dzsaúz településről két tartálynyi klóralapú méreganyagot szállítottak.

Az orosz katonai vezetés az elmúlt hetekben többször is azt állította, hogy a kormányellenes erők kezén lévő Idlíbben provokáció készül, amely ürügyet szolgáltat majd nyugati országoknak egy Szíria elleni támadáshoz. John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott: a korábbi légicsapásokhoz képest "jóval keményebb válaszban" részesítik Szíriát, ha - mint fogalmazott - Damaszkusz ismét vegyi fegyvereket vet be a lázadók ellen.

Az Egyesült Államok tavaly Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel támadta a szíriai légierő sajráti légi támaszpontját, ahonnan Washington szerint az Idlíb tartománybeli Hán Sejkún település elleni vegyifegyver-támadást végrehajtó harci gép felszállt. Idén áprilisban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül - az orosz külügyminisztérium adatai szerint - több mint 100 rakétát lőtt ki egy damaszkuszi kutatóintézetre, a köztársasági gárda törzsére, a légvédelmi erők támaszpontjára, több katonai repülőtérre, katonai raktárakra. A három ország a csapást egy, a Damaszkusz közeli Dúma elleni állítólagos vegyifegyver-támadással indokolta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!