Szíria - Az orosz légierő kész csapást mérni az Irakból Szíriába átvonuló terroristákra

Külföld, 2016.10.25

Kész bármikor csapást mérni az orosz légierő az Irakból Szíriába átvonuló terroristákra - jelentette ki kedden Moszkvában Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője.

Elmondta, hogy az orosz légierő pilóta nélküli repülőgépek és más felderítő eszközök segítségével folyamatos megfigyelés alatt tartja a szíriai-iraki határ térségét.

"A levegőben járőröző orosz repülőgépek felkészültek arra, hogy haladéktalanul csapásokat mérjenek a terroristákra" - mondta a tábornok.

Irakban október 17-én reggel indult szárazföldi offenzíva az ország második legjelentősebb városa, Moszul felszabadítására az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyvereseinek megszállása alól. A hadműveletben az iraki kormánycsapatok és kurd egységek mellett részt vesz az Egyesült Államok vezette terroristaellenes koalíció is.

Rudszkoj elmondta, hogy orosz katonai megfigyelők egyelőre nem tapasztaltak jelentősebb sikereket a Moszul felszabadítását célzó művelet közben. Az orosz fegyveres erők vezérkara szerint Irakban az amerikai irányítású koalíciós légierő csapásainak következtében az elmúlt három nap során több mint 60 iraki polgári lakos vesztette életét, további több mint 200 pedig megsebesült.

A vezérkar szerint Moszulból az IÁ mintegy 300 fegyverese érkezett a szíriai Deir-ez-Zór városba.

Rudszkoj tábornok közölte, hogy Oroszország az első felkérésre kész újabb humanitárius célú tűzszünetek meghirdetésére a szíriai Aleppó városánál, de csak abban az esetben, ha hiteles értesülés áll majd a rendelkezésére arról, hogy minden készen áll a betegek, a sebesültek és a békés lakosság evakuálásához. Emlékeztetett rá, hogy a múlt hét három napján tartottak helyi idő szerint reggel nyolckor kezdődő "humanitárius szüneteket", amikor a szíriai kormányerők beszűntették a tüzet, és a polgári lakosok hat, a fegyvereiket hátrahagyó kormányellenes felkelők pedig két folyosón át távozhattak.

Hangsúlyozta, hogy az orosz és a szíriai légierő múlt kedd óta Aleppó 10 kilométeres körzetében szünetelteti a légicsapásokat és hogy ezt a moratórium tovább tart majd. A tábornok valótlannak nevezte a Euronews hírtelevízió október 2-i jelentését, amely szerint az orosz légierő csapást mért a szíriai város keleti részében a Szahúr elnevezésű kórházra. Rudszkoj két olyan űrfelvétellel bizonyította állítását, amely a Euronews hírének közlése előtt, illetve az után készült, és amelyeken szavai szerinte nem fedezhető fel különbség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!