Szíria - Muszlim országokkal egyeztettek Olaszországban a G7-országok külügyminiszterei

Külföld, 2017.04.11

Katonai helyett politikai megoldást szorgalmaztak a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csoport, valamint a közel-keleti térség országainak külügyminiszterei hétfőn, hangsúlyozva, hogy Oroszország részvétele elengedhetetlen - számolt be Angelino Alfano olasz külügyminiszter a Lucca városában tartott egyeztetésről.

A fejlett országok diplomáciai vezetői Szíriáról külön találkozót tartottak, amelyet részt vett Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Jordánia és Katar külügyminisztere is.

Megállapításaikat Angelino Alfano olasz külügyminiszter foglalta össze a sajtónak. Kijelentette, hogy a G7-ek és az muzulmán országok is egyetértettek , hogy a szíriai helyzet megoldásába Oroszországot is be kell vonni. Hozzátette, a felek között egyetértés volt abban is, hogy az egyetlen járható út Szíriában a politikai folyamat, nem pedig a katonai beavatkozás.

Alfano hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsa "nem fog egy nap alatt eldőlni", és a szíriaiakra vár, hogy saját jövőjükről döntsenek.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter viszont kijelentette: a G7 országai egyetértenek abban, hogy semmilyen megoldás nem lehetséges, míg Aszad hatalmon van.

A francia diplomácia vezetője arra is kitért, hogy a G7 világossá fogja tenni Oroszország számára, hogy fel kell hagynia a "képmutatással", és együtt kell működnie a többi országgal, hogy véget érjen a polgárháború. Ayrault egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Szíriára mért minapi amerikai légicsapás "apró lehetőséget nyitott" a helyzet rendezésére.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter az olaszországi találkozóról Moszkvába utazik tovább.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!