Szíria - Szakértő: amerikai belpolitikai okok lehetnek a rakétatámadás mögött

Külföld, 2017.04.09

Belpolitikai okok húzódhatnak meg a mögött, hogy Donald Trump amerikai elnök, korábbi politikájához képest 180 fokos fordulatot végrehajtva, rakétatámadást rendelt el Szíriában - mondta Nagy Sándor András, Amerika-szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Korábban Donald Trump azt mondta, a fő ellenség, az Iszlám Állam ellen kell harcolni, és Oroszországgal és az általa támogatott Aszad-rezsimmel is össze kell fogni ellene - mondta.

Az utóbbi időben sorozatos belpolitikai kudarcok érték az elnököt, egyebek mellett sokan támadták, hogy Moszkva segítette hatalomra - mutatott rá. Most már ezzel nem lehet vádolni - jegyezte meg, hozzátéve, hogy már a demokrata Hillary Clinton is "dicsérte" a beavatkozásért.

Sokan megkérdőjelezik az amerikai elnök motivációit akkor, amikor humanitárius okokra hivatkozik, mert korábban egy - azóta bíróságilag eltörölt - rendeletében megakadályozta, hogy szír menekültek az Egyesült Államokba jöhessenek.

Csütörtökön az amerikai hadsereg Donald Trump elnök parancsára 59 Tomahawk robotrepülőgépet lőtt ki a szíriai Sarját légi támaszpontra, megtorolva a szíriai hadseregnek az ellenzék ellen végrehajtott korábbi, állítólagos vegyifegyver-támadását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!