Szkripal-ügy - Menesztették a Novicsokról nyilatkozó cseh Katonai Kutatóintézet igazgatóját

Külföld, 2018.05.14

Karla Slechtová cseh védelmi miniszter hétfőn menesztette Bohuslav Safárt, a brünni Katonai Kutatóintézet (VVÚ) igazgatóját, akit Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök élesen bírált a Novicsok idegméregről márciusban elhangzott kijelentései miatt.

Bohuslav Safár menesztését a védelmi tárca sem az érintettnek személyesen, sem a nyilvánosságnak szánt rövid közleményében nem indokolta meg. Andrej Babis kijelentette, hogy ő nem kérte Safár menesztését.

A Katonai Kutatóintézetet ideiglenesen Josef Hrncirík igazgatóhelyettes vezeti, s az új igazgató kiválasztására pályázatot írnak ki. Bohuslav Safár az ügyet nem kívánta kommentálni. Újságíróknak csak annyit mondott, hogy a miniszternek joga van felmenteni őt a tisztségéből.

Miután az orosz külügyminisztérium márciusban közölte, hogy az a Novicsok, amellyel március elején Nagy-Britanniában merényletet követtek el Szergej Szkripal kettős orosz-brit ügynök és lánya ellen, akár Csehországból is származhatott, Bohuslav Safár a CTK hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Csehországban ilyen típusú idegmérget kizárólag csak laboratóriumi tesztelésre állítottak elő, egyebek közt az általa vezetett brünni kutatóintézetben is.

Milos Zeman cseh államfő nagy visszhangot kiváltó későbbi nyilatkozatában éppen Safárra hivatkozva állította, hogy Novicsokot Csehországban is előállítottak. Más cseh politikusok ezt a kijelentést alaptalannak minősítették, de Moszkva arra használta ki, hogy hazugságnak minősítse London álláspontját az ügyben.

Andrej Babis később kijelentette, hogy Safár nyilatkozata félreértésekre adott okot, s ezért fogalmazott pontatlanul Milos Zeman is.

A védelmi miniszter rövid közleményében megköszönte Safár munkáját az intézet élén. "Én biztosan nem kértem a menesztését, de a miniszter előzetesen tájékoztatott döntéséről. Tény, hogy Safár igazgató néhány kijelentése vitatható volt, és a nemzetközi téren volt bizonyos szerepük" - kommentálta Slechtová döntését az ügyvezető kormányfő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!