Szlovák belpolitikai válság - Május végén távozik posztjáról az országos rendőrfőkapitány

Külföld, 2018.04.17

Május végével távozik posztjáról Tibor Gaspar szlovák országos rendőrfőkapitány - jelentette be Peter Pellegrini miniszterelnök kedden a rendőrfőkapitánnyal közösen tartott pozsonyi sajtótájékoztatóján. A rendőrfőkapitány bejelentett távozását az ellenzéki pártok pozitívan, a kormánykoalíció pártjai vegyesen értékelték.

Az ideiglenesen a belügyminisztériumot is irányító kormányfő elmondta: a Tibor Gaspar távozásáról szóló döntést a rendőrfőkapitánnyal közösen hozták meg, a helyzet megnyugtatása érdekében. A döntés hatálya azért nem azonnali, mivel a rendőrfőkapitány helyettese jelenleg nem áll készen arra, hogy átvegye a posztot.

Tibor Gaspar leváltása az egyike volt a Ján Kuciak oknyomozó újságíró és barátnőjének februári meggyilkolása után kezdődött, és a szlovák kormány átalakításához vezető tüntetéssorozat fő követeléseinek. Kuciakot, aki elsősorban adócsalással összefüggő bűnesetekkel foglalkozott, feltehetően a munkája miatt ölték meg. Tibor Gaspar kedd délelőtti sajtótájékoztatóján még azt mondta, egyelőre nem távozik tisztségéből, csak akkor, ha az új belügyminiszter erre majd felkéri.

Pellegrini leszögezte: Gaspart hozzáértő személynek tartja az országos rendőrfőkapitány posztjának ellátására, s ezt a testület által elért eredmények is mutatják. Hozzátette: ugyanakkor nem tartja jónak azt, hogy személyén keresztül egyesek az egész rendőrséget támadják és megkérdőjelezik a testület tevékenységét, ezért ügyvezető belügyminiszterként megegyezett vele abban, hogy május 31-vel távozik posztjáról.

Távozásával kapcsolatban Tibor Gaspar azt mondta: teljesíti délelőtti ígéretét, hogy amennyiben az új belügyminiszter erre felkéri, távozik posztjáról. Gaspar délelőtt azt mondta: nem fog különböző civil szervezetek képviselőinek követelésére lemondani, csak akkor ha erre a leendő miniszter kéri fel. A távozó rendőrfőkapitány a délutáni bejelentés után hangsúlyozta: bízik benne, hogy a döntés követően a rendőrség már támadások nélkül és a testület tevékenységének átpolitizálása nélkül folytathatja munkáját. "Bízom benne, hogy ez a lépés nem volt felesleges" - fogalmazott.

Andrej Kiska államfő üdvözölte Pellegrini döntését, azt, hogy "személyesen kezdett rendet csinálni a belügyminisztériumban", Gaspar távozását pedig elkerülhetetlenül szükségesnek nevezte a társadalmi helyzet megnyugtatásához. A parlamenti ellenzék túlnyomórészt pozitívan, az - Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Most-Híd vegyes párt alkotta - kormánykoalíció pártjai viszont eltérően értékelték a rendőrfőkapitány bejelentett távozását.

Az SNS nevében Anton Hrnk alelnök azt mondta: nincs elragadtatva a döntéstől, mivel nem tartja jó megoldásnak, hogy változások történkjenek a nyomozó szerveknél, amíg a kettős gyilkosság kivizsgálását le nem zárják. A Bugár Béla vezette Most-Híd ellenben konstruktívnak és szükségesnek minősítette Pellegrini döntését.

A pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) alelnöke, Lubomír Galko úgy vélekedett, hogy Gasparnak azonnali jelleggel kellett volna távoznia. Egyben felszólította a "közvéleményt" , hogy folytassa nyomásgyakorlását további rendőrségi tisztségviselők távozása érdekében. Hasonlóképpen vélekedett Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű csoportosulás elnöke, aki "nagy győzelemnek" nevezte Gaspar távozását, ugyanakkor azt állította: a rendőrfőkapitánynak azonnal távoznia kellett volna. Boris Kollár, a Család vagyunk nevű politikai formáció elnöke "az egyetlen ésszerű megoldásként" jellemezte Pellegrini döntését, amit - véleménye szerint - már hamarabb is meg lehetett volna lépni.

Az újságíró-gyilkosság után kezdődött tüntetések és az azok mentén kialakult belpolitikai válság a Robert Fico vezette kormány több miniszterének, köztük Robert Kalinák belügyminiszternek a távozásához, majd a kabinet széleskörű - a kormányfő cseréjét is magában foglaló - átalakításához vezetett. Az új szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini kabinetjében Tomás Drucker lett a belügyi tárca vezetője, ő azonban néhány hét után, hétfőn lemondott posztjáról, arra hivatkozva, hogy nem akar megosztó tényező lenni abban a kérdésben, hogy Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány marad-e. Drucker lemondását hivatalosan kedden fogadta el a szlovák államfő. Az új miniszter kinevezéséig - amelyre Peter Pellegrini szerint napokon belül sor kell, hogy kerüljön - ideiglenesen a kormányfő látja el a belügyminiszteri feladatokat is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!