Tarr Béla életműdíjat kap a bécsi Let's Cee fesztiválon

Külföld, 2017.03.23

Életműdíjjal tüntetik ki Tarr Bélát a bécsi Let's Cee Filmfesztiválon, amelynek keretében mesterkurzust is tart a magyar filmrendező.

Tarr Béla a már javában zajló mustra szombati díjátadó gáláján veheti át a Star of the Urania elnevezésű díjat munkássága elismeréseként - olvasható a rendezvény honlapján.

A fesztivál honlapja az elmúlt harminc év egyik legnagyobb hatású rendezőjeként említi a magyar alkotót, aki a díjátadót követően, vasárnap A filmkészítés művészetéről címmel tart mesterkurzust az érdeklődőknek a bécsi Uránia Moziban. A kurzus keretében A torinói ló című filmet is levetítik.

A március 21. és 27. között zajló fesztiválon Kelet-Közép-Európából, a Kaukázus országaiból, valamint Törökországból érkező 141 filmalkotást vetítenek hat bécsi, és egy-egy grazi, valamint villachi helyszínen.

Az immár ötödik születésnapját ünneplő mustrán külön-külön szekcióban versengenek a rövidfilmek, nagyjátékfilmek, dokumentumfilmek és a legígéretesebb elsőfilmek. Az alkotásokat eredeti nyelven, angol és német felirattal vetítik.

A 2012-ben alapított Let's Cee Filmfesztivál internetes oldala szerint a közép-kelet-európai térség legkiemelkedőbb filmes alkotásainak bemutatására jött létre. A mustra külön szakmai programokkal várja a filmkészítőket.

A szervezők reményei szerint idén is sikerül növelni a látogatók számát. A legutóbbi fesztivált 15 ezernél is több érdeklődő kereste fel.

(http://www.letsceefilmfestival.com/film-detail2017-en/items/master-class-bela-tarr-on-the-art-of-filmmaking.html)

(http://www.letsceefilmfestival.com/pressemitteilungen-detail-en/items/423.html)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!