Terrorizmus - Kitoloncoltak Németországból Tunéziába egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt

Külföld, 2018.05.09

Kitoloncoltak Németországból Tunéziába szerdán egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt, akinek ügyét a német alkotmánybíróság is tárgyalta.

A német sajtóban Haikel S. néven azonosított férfit Hessen tartomány belügyminisztere, Peter Beuth bejelentése szerint szerdán repülővel Tunéziába szállították és átadták a helyi hatóságoknak. Hazájában bíróság elé állítják, azzal vádolják, hogy részt vett több iszlamista terrortámadásban, köztük a tuniszi Bardo Múzeumban 2015 márciusában elkövetett, 21 halálos áldozatot követelő merényletben.

A 37 éves férfi álnéven, menedékkérőként érkezett Németországba 2015-ben. Szíriai állampolgárnak mondta magát. A német hatóságok nyomozást indítottak ellene az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatásának gyanújával, és a terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott, közveszélyes személyek közé sorolták, a tunéziai hatóságok pedig 2016-ban kérték a kiadatását.

A gyanúsított valamennyi jogorvoslati lehetőséget megragadva igyekezett megakadályozni, hogy visszaszállítsák hazájába. Ügye az alkotmánybíróságig jutott, amely hétfőn megnyitotta az utat a kitoloncolás előtt.

A testület kimondta, hogy nem ellentétes az alaptörvénnyel egy terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott közveszélyes külföldi kitoloncolása akkor sem, ha halálbüntetés fenyegeti hazájában, amennyiben biztosított, hogy az esetleges halálbüntetést nem hajtják végre, és biztosított az is, hogy van jogi és tényleges lehetősége arra, hogy visszanyerje szabadságát.

Az indoklásban kiemelték az ügy előző szakaszában eljáró szövetségi közigazgatási bíróság megállapításait, amely szerint Tunéziában nem hajtják végre a jogerősen kiszabott halálbüntetéseket, hanem államfői kegyelemmel életfogytiglani szabadságvesztés büntetéssé változtatják, és az elítélt a büntetés első 15 évének letöltése után egy újabb eljárás megindításával visszanyerheti a szabadságát.

Az alkotmánybírósági döntés lehetőséget adhat egy sor további ügy lezárásához, például az al-Kaida iszlamista terorrszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egyik állítólagos volt testőrének esetében. A 42 éves tunéziai férfi ügye csaknem egy évtizede húzódik, és országos feltűnést keltett a napokban, mert a német sajtó megírta, hogy szociális segélyből él, és a hatóságok nem tudják eltávolítani az országból.

Helmut Teichmann, a szövetségi belügyminisztérium államtitkára május elején elmondta: amennyiben az alkotmánybíróság a tárca várakozásának megfelelően arra a megállapításra jut, hogy nem ellentétes az alaptörvénnyel a kitoloncolás olyan országokba, ahol jogilag még létezik a halálbüntetés, de gyakorlatilag már nincsen, a hatóságok ismét elindítják a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfi hazatoloncolására irányuló eljárást, és még az idén nyáron vissza is juttathatják az észak-afrikai országba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!