Terrorizmus - Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő

Külföld, 2017.10.02

Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán járőröző katonák lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt - közölte a párizsi főügyész.

Francois Molins hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a támadónak legutóbb pénteken volt dolga a rendőrséggel, amikor Lyonban bolti lopáson kapták és őrizetbe vették, majd másnap szabadon engedték. A kihallgatásán egy 2014-ben Ahmed H. névre kiállított tunéziai útlevéllel igazolta magát, azt állította, hogy 1987. november 9-én a tunéziai Bizerte-ben született, elvált, munkanélküli, hajléktalan, rendszeres kábítószer-fogyasztó és szobafestésből tartja fenn magát. Az útlevél tulajdonosát soha nem ítélték el, nem szerepelt semmilyen rendőrségi nyilvántartásban. A rendőrség még vizsgálja, hogy nem hamis útlevélről van-e szó. Az okmány nem volt a támadónál Marseille-ben.

A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök különböző dél-franciaországi városokban, de a titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként.

Az ügyész tájékoztatása szerint a lyoni rendőrség "elégséges szabálysértés hiányában" nem indított eljárást szombaton a férfi ellen, s annak ellenére, hogy tunéziaiként illegálisan tartózkodott Franciaországban "a helyi hatóságoknak nem állt módjában elrendelni az eltávolítását (az országból)".

Jóllehet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vasárnap este magára vállalta a támadást, francia szakértők szerint számos kérdést vet fel a terrorszervezet üzenete, ugyanis a késelőt "jelenleg semmi nem kapcsolja" sem az Iszlám Államhoz, sem radikális iszlamistákhoz.

A pályaudvaron megtámadott két 20 éves nő unokatestvérek voltak, egyikük Lyonban ápolónőnek tanult, s látogatóban járt Marseille-ben az unokanővérénél, aki a helyi egyetemen volt orvostanhallgató.

A támadó a térfigyelő kamerák felvétele szerint vasárnap délután 13 óra 32-kor órakor érkezett a pályaudvar előtti térre, ott leült egy padra, majd tíz perccel később hirtelen felállt és az első áldozata felé indult, akit többször megszúrt, mielőtt elfutott volna, majd egy félkört leírva, visszatért és a második áldozatát is hasonlóan, több erős késszúrással megölte - mondta az ügyész.

Egy járókelő, egy nő, megpróbált beavatkozni és egy zászlótartórúddal több ütést mért a támadóra, aki közben rátámadt a helyszínre érkező járőröző katonákra, akik közül az egyik, egy 24 éves tartalékos két lövéssel megölte.

Több szemtanú is arról számolt be, hogy a férfi a támadás alatt többször is azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!"

"Mélyen felháborít ez a barbár cselekmény, osztozom a marseille-i áldozatok hozzátartozóinak és családjainak fájdalmában" - írta a Twitteren Emanuel Macron. A francia államfő egyben "üdvözölte, hogy az Őrszem (hadművelet) katonái és a rendőrök hidegvérrel és hatékonyan léptek fel".

A támadás két nappal az új terrorelhárítási törvény nemzetgyűlési szavazása előtt történt. A törvénytervezet elfogadásával lehetővé válik a július 6-án hatodik alkalommal meghosszabbított rendkívüli állapot kivezetése. A 2015. november 13-i párizsi merénysorozat éjszakáján kihirdetett rendkívüli állapot november 1-én ér véget, a terrorkészültség ugyanakkor várhatóan nem csökken, a legmagasabb fokozatú marad az egész országban. A törvénytervezet átülteti a büntetőjogba a rendkívüli állapot idején a terrorizmus elleni harchoz használt eszközöket, például a prefektúrák által bármikor elrendelhető házkutatás és házi őrizet lehetőségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!