The Hill: csalódottak Joe Biden támogatói

Külföld, 2019.10.08

Joe Biden támogatói csalódottak - írta kedden a washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lap, megszólaltatva olyan demokrata stratégát, aki szerint anyagi támogatói elvesztették bizalmukat a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsban.

A lap több meg nem nevezett demokrata párti adományozót idézett, és valamennyien csalódottságuknak adtak hangot Joe Biden teljesítménye miatt. Aggodalmaikat az elnökjelöltségre pályázó veterán politikus gyakori szóbeli tévedéseivel és a vitákban mutatott ellentmondásos szereplésével magyarázták.

A The Hill munkatársai azt tapasztalták, hogy a Biden-kampány adományozóit elbátortalanították Joe Biden válaszai Donald Trump támadásaira, amelyek saját és fia korábbi ukrajnai üzleti ügyei miatt érik.

"Tisztesség ne essék szólván, gyenge éllovas ő" -idézte a lap a Biden-kampány egyik, neve elhallgatását kérő adományozóját.

Az elnökjelölteknek az esztendő harmadik negyedévre vonatkozó anyagi beszámolójából - amelyet nemrégiben hoztak nyilvánosságra - kiderült: Biden a harmadik helyre csúszott vissza a Demokrata Párt elnökjelöltségéért küzdő politikusok támogatottságának sorában. Bernie Sanders vermonti szenátor ugyanis a harmadik negyedévben 25,3 millió dollárt, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor pedig 24,6 millió dollárt gyűjtött össze. Ezzel szemben Joe Biden kampányára 2019 júliusa és szeptembere között mindössze 15,2 millió dollárt adományoztak.

Az adatok arra utalnak, hogy a volt alelnök kampánya hanyatlóban van, míg Elizabeth Warren támogatottsága látványosan erősödik - állapította meg a lap.

Brad Bannon demokrata stratéga szerint elveszett a Bidenbe vetett bizalom.

"Tavasszal, amikor beszállt a választási küzdelembe, még úgy tűnt, hogy Biden elnökjelöltsége biztos, akkor 25 százalékkal vezetett pártbeli vetélytársai előtt, és sok pénzt gyűjtött a kampányára. Mostanra azonban a jelöltsége rémálom a kampányban elkövetett baklövései, gyönge vitaképessége és Elizabeth Warren erősödő támogatottsága miatt" - nyilatkozta a The Hillnek Bannon. Hozzáfűzte, hogy a nagy anyagi támogatók pénze egyszerűen elapadt.

A kampányszakemberek most részben Donald Trump Biden elleni támadásaival érvelve szeretnék megnyerni a választók támogatását.

"A Joe Biden elleni támadások azt jelzik, hogy minden demokrata hasonló áldozattá válhat. Én továbbra is támogatom a kampányát, részben a személye iránti tiszteletem okán, részben pedig éppen azért, mert nem hagyhatjuk, hogy jelöltjeinknek ilyen módon a becsületébe gázoljanak" - nyilatkozta a The Hillnek Robert Zimmerman, a Demokrata Párt egyik régi anyagi támogatója.

A The New York Times című lap tudósítása szerint Biden kampányának szakemberei a hétvégén találkoztak a nagy adományozókkal, és felvázolták nekik a politikus terveit az elnökjelöltség elnyerésére. Denise Bauer volt belgiumi nagykövet és az adományozók egyike azt nyilatkozta a lapnak: "Muszáj, hogy ő legyen az elnökjelölt, mert ő az egyetlen, aki képes a győzelemre".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!