Theresa May szerint higgadt vezetésre van szükség, és ebben a kabinet teljes mértékben őt támogatja

Külföld, 2017.10.06

A brit miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Nagy-Britanniának most "higgadt vezetésre van szüksége", és kabinetje ebben maradéktalanul támogatja őt.

Theresa May e nyilatkozattal reagált azokra a megerősített sajtóbeszámolókra, amelyek szerint a kormányzó Konzervatív Párt több képviselője a következő hetekben megpróbálja őt távozásra bírni.

Választókörzetében tett pénteki nyilatkozatában - arra kérdésre, hogy mit szól a további politikai pályafutásával összefüggésben felmerült hírekre - Theresa May kijelentette: az országnak most higgadt vezetésre van szüksége, és ezt ő biztosítja, kabinetjének teljes támogatásával.

May a kormányzó Konzervatív Párt e héten Manchesterben rendezett éves kongresszusán igyekezett ismét megerősíteni vezetői pozícióját, amely a nyári előrehozott parlamenti választásokon elért váratlanul gyenge - a párt addigi alsóházi többségének elvesztésével járó - konzervatív eredmény után megingott.

Kongresszusi beszédét azonban ismétlődő köhögési rohamok miatt többször is kénytelen volt megszakítani, hangja gyakran teljesen elfulladt, és több ízben úgy tűnt, hogy nem is tudja végigmondani felszólalását.

Pénteki nyilatkozatában Theresa May erről csak annyit mondott, hogy a héten meghűléses betegségben szenvedett.

A balul sikerült kongresszusi záróbeszéd után azonnal felmerültek híresztelések arról, hogy a Konzervatív Párton belül szervezkedés indult vezetőváltási céllal, elsősorban azok körében, akik már a gyenge választási szereplés óta orrolnak Theresa Mayre.

Grant Shapps, a párt volt elnöke - aki hírek szerint a May ellen felsorakozó frakciótagok élén áll - ezeket az értesüléseket pénteken gyakorlatilag megerősítette. A The Times című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva kijelentette: véleménye szerint a vereséggel felérő választási eredmény után a Konzervatív Pártnak olyan új vezetőt kell keresnie, aki előre tudja vinni a pártot.

Theresa May pozíciójának nem használ az sem, hogy az Európai Unió vezető tisztviselői az utóbbi napokban egymás után minősítették elégtelennek az eddig elért haladást a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon.

Választókerületében tett pénteki nyilatkozatában azonban a kormányfő kijelentette: a múlt hónap végén Firenzében elmondott beszéde "tényleges lendületet adott" a kilépési tárgyalásoknak, és erről a jövő héten a londoni alsóház képviselőinek is be fog számolni.

A szeptember 22-én elmondott firenzei beszédben May a brit kormány célkitűzéseit vázolta a Brexit, vagyis a brit kilépés utáni időszakra.

Beszédének legfontosabb pontjai közé tartozott, hogy London hozzávetőleg kétévi átmeneti időszakra törekszik az EU-tagság 2019 márciusára várható megszűnése után az EU-val kialakítandó új viszonyrendszer elemeinek zökkenőmentes meghonosítása végett.

A kormányfő a beszédben hangsúlyozta azt is, hogy szeretné, ha a külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is a jelenlegi feltételekkel maradhatnának Nagy-Britanniában. Theresa May a firenzei beszéddel nem titkoltan friss lendületet igyekezett adni a Brexit feltételeiről Brüsszellel folyó, vontatottan haladó tárgyalásoknak, elsősorban abban a reményben, hogy már októberben lehetővé válhat a tárgyalási folyamat második szakaszának elkezdése Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatairól.

Az EU vezető tisztviselői - köztük Donald Tusk, az EU-tagállamok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője - azonban ezt az utóbbi napokban gyakorlatilag kizárták. Juncker szerint "csodáknak kellene történniük" ahhoz, hogy ebben a hónapban el lehessen kezdeni a tárgyalások következő szakaszát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!