Tiltakoznak a kárpátaljai magyar szervezetek az ukrán oktatási törvény kisebbségellenes módosítása ellen

Külföld, 2017.09.06

A kárpátaljai magyar szervezetek nyilatkozatban tiltakoznak az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény ellen, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozat szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) tiltakozását fejezi ki az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény ellen. "A törvény az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg" - olvasható a dokumentumban. A nyilatkozat szerint a magyar szervezetek Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordulnak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt. A módosított oktatási törvény csak az elemi iskolában (1-4. osztály) engedélyezi a nemzetiségi kisebbségek számára valamennyi tantárgy anyanyelven történő tanítását, az általános iskola esetében (5-9. osztály) a jogszabály előírja a fokozatos áttérést a tantárgyak többségének ukrán nyelvű oktatására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!