Tiltakozó felvonulásokat tartottak Kijevben a szakadár területek különleges státusa ellen

Külföld, 2019.10.14

Nacionalista és veteránszervezetek sok ezer - egyes becslések szerint több tízezer - résztvevővel felvonulásokat tartottak hétfőn Kijevben, Ukrajna védőinek ünnepnapján, a résztvevők a Donyec-medencei rendezést érintő úgynevezett Steinmeier-formula alkalmazása, valamint a kelet-ukrajnai szakadár területeknek nyújtandó különleges státus ellen tüntettek.

Előbb a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt szervezésében tartották meg a hagyományos felvonulást az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalapításának évfordulóján, ami ugyanerre a napra esik. Október 14. egyébként emellett még vallási ünnep - a Boldogságos Szűz Mária védelmének napja -, valamint a kozákság ünnepnapja is Ukrajnában.

A szervezők szerint a megmozduláson mintegy tízezren vettek részt, a Szabadság párton kívül a Jobboldali Szektor (PSZ) és más nacionalista szervezetek, valamint az Ukrán Gazdák Szövetségének képviselői is utcára vonultak. Utóbbiak a termőföldeladás moratóriumának tervezett feloldása ellen tiltakoztak. A menet a Sevcsenko parktól indult a belvároson keresztül az elnöki hivatalig.

A második sokezres - helyszíni becslések szerint több tízezres - menet két órával később indult szintén a Sevcsenko parkból "Nemet a kapitulációra!" jelmondat alatt. Fő résztvevői veteránok, a Donyec-medencében harcoló különböző alakulatok tagjai, a Nemzeti Hadtest (Nackorpusz) önkéntesei, illetve más nacionalista szervezetek képviselői. Sok résztvevő volt katonai egyenruhában. A Függetlenség terén, - közismertebb nevén a Majdanon - nagygyűlést tartottak, ahonnan később a kormányzati negyed felé vonulnak tovább, s ott befejezik a rendezvényüket.

A résztvevők több füstbombát és petárdát meggyújtottak, füstbe borították kis időre a belvárost.

Kora este Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőnök sajtószolgálatán keresztül közölte, hogy a rendőrség adatai alapján az UPA-felvonuláson mintegy hatezren, a második, "kapitulációellenes" meneten pedig körülbelül 12 ezren vettek részt. A fővárosi rendezvények helyszínein rendbontás sehol sem történt, a hatóságok senkit sem vettek őrizetbe.

Közben a nap folyamán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donyeck megyébe látogatott, ahol az elnöki hivatal közlése szerint ukrán katonákat tüntetett ki.

A Frank-Walter Steinmeier német elnökről, volt külügyminiszterről elnevezett formula lényege, hogy helyhatósági választásokat rendeznek a szakadár területeken az ukrán jogszabályok alapján és az EBESZ felügyelete mellett. A választás napján, urnazárást követően ideiglenes jelleggel életbe lép az úgynevezett különleges státusról szóló, még nem létező új törvény, amely a térségnek szélesebb önrendelkezési jogokat biztosít majd. Ezt követően a törvény állandó jelleggel is életbe lép, amennyiben az EBESZ a választásokat az ukrán törvényekkel és a nemzetközi szabályokkal összhangban lévőnek találja, és kihirdetik a voksolás végeredményét.

A formula nem tér ki viszont arra, hogy mikor kell a választásokat megtartani, és nem szabályozza a rendezésnek a minszki megállapodásokban foglalt többi feltételét, azaz nincs szó benne sem tűzszünetről, sem csapat-, illetve fegyverzetkivonásról, sem az ukrán ellenőrzés helyreállításáról az Ukrajna és Oroszország közti államhatáron.

A formulának az ukrán jogszabályokba történő beillesztésébe Ukrajna a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport október 1-jei találkozóján egyezett bele.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!