Tiltakoztak a francia fuvarozók a munkajogi reform ellen

Külföld, 2017.09.18

Forgalomlassító megmozdulásokat tartottak hétfőn országszerte a francia fuvarozók a munkajogi reform elleni tiltakozásul két mérsékeltnek tekintett szakszervezet, a CFDT és a CFTC felhívására, mielőtt egy hét múlva gördülő sztrájkba lépnek két másik szakszervezet, a radikálisabb CGT és az FO kezdeményezésére.

Patrick Blaise, a CFDT főtitkára szerint ez a "tájékoztató, figyelmeztető nap" a nyitánya volt a következő két hétre tervezett kormányellenes megmozdulásoknak.

A CFDT és a CFTF álláspontja szerint a pénteken kihirdetésre kerülő munkajogi reform elsősorban a fuvarozókat érinti majd hátrányosan, mégpedig a munkaszerződések bizonytalanná válása miatt. Az ágazatban mintegy 670 ezren dolgoznak Franciaországban.

A tüntetők delegációját hétfő délután fogadta Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter.

Denis Schirm, a CFDT helyettes főtitkára szerint a politikus meghallgatta a követleléseket.

"Mi azt szeretnénk, ha a közlekezdési ágazat felmentést kapna a rendeletek alól, vagy pedig módosítanák azokat a közlekedésben dolgozók helyzete alapján. A hét végéig kapunk választ" - mondta a szakszervezeti vezető.

A minisztérium előtt hétfő délelőtt mintegy száz fuvarozó tüntetett. Nem az volt a céljuk, hogy lebénítsák az országban a közlekedést, hanem elsősorban az autópályákon szervezett forgalomlassításokkal akarták a követeléseikre felhívni a figyelmet. A fennakadások jövő hétfőn várhatóan jelentősebbek lesznek, amikor a CGT és az FO egyértelmű blokádokra szólít fel, elsősorban az olajfinomítók közelében.

A CGT csütörtökön második alkalommal szólítja az embereket az utcára, hogy tiltakozzanak a munkajogi reform ellem. Szeptember 12-én a közel kétszáz településen szervezett tiltakozásokon a szervezők szerint 400 ezren, a rendőrség szerint 223 ezren vettek részt.

Szombaton a politikai ellenzék, a radikális baloldali Lázadó Franciaország szervez felvonulást Párizsban a megfogalmazásuk szerint a "szociális államcsíny" ellen.

A nyugdíjasok szeptember 28-án vonulnak utcára a nyugdíjak után fizetendő járulékok megemelésének terve ellen, október 10-én pedig a közszférában dolgozók terveznek sztrájkot.

Egy hétfőn közzétett felmérés szerint a franciák 60 százaléka szerint a fizetésből élők helyzete romlani fog a munkajogi reformmal, a tiltakozásokat azonban csak alig harmaduk támogatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!