Tizennyolc éve először nyereséges az ukrán óceáni halászflotta

Külföld, 2016.02.09

Tavaly 1997 óta először zárta nyereséggel az évet Ukrajna óceáni halászflottája - közölte kedden a halgazdaságért felelős állami ügynökség.

A flotta 21,2 millió hrivnya, 715 ezer dollár nyereséget produkált, amiből az állami költségvetésbe osztalékként 13,25 millió hrivnyát fizetnek be az óceáni halászattal foglalkozó vállalatok.

A nyereséget az ágazat jórészt annak köszönheti, hogy Ukrajna visszaállította ellenőrzését két vállalat, a Fishing Company és a Szervisz fölött, amelyeket két évvel ezelőtt veszített el, amikor a Krím félszigetet Oroszország bekebelezte. Másrészről az egyik vállalat teljes mértékben törlesztette a külföldi hitelezőitől 1990 és 2000 között felvett kölcsönöket.

Az ügynökség hozzátette, hogy 2014 márciusától, a Krím orosz megszállása óta Ukrajna nem gyakorolhatott ellenőrzést az új-zélandi halászterületen lévő hajói felett. Emiatt 1,6 millió dollár tartozás halmozódott fel abban az évben.

Az UNIAN ukrán hírügynökség adatai szerint Ukrajna 1991-ben történt függetlenné válása óta több mint 220 óceánjáró hajót veszített el - a flottája 95 százalékát -, java részét fiktív hitelek kifizetése miatt. 2015-re hajóinak száma 11-re csökkent, ezek közül négy van állami tulajdonban.

A teljes ukrán halászati ágazat teljesítménye eközben az elmúlt két évben folyamatosan csökkent: 2014-ben a vállalatok összesen 91,3 ezer tonna halat fogtak ki, míg a Krím elcsatolása előtti évben, 2013-ban 225,8 ezer tonnát. 2015 januárja és novembere között 72,9 ezer tonnát, 5,8 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!