Tízezreket evakuáltak idén Moszkvában bombafenyegetés miatt

Külföld, 2020.01.13

Idén eddig mintegy 2500 moszkvai objektum címére érkezett névtelen bombafenyegetés, aminek következtében több mint 40 ezer embert kellett evakuálni - közölte az Interfax hírügynökség hétfőn jól értesült forrásra hivatkozva.

Az Interfax informátora szerint a fenyegetések a téli ünnepeket követően január 8-án kezdődtek újra. Mintegy száz közoktatási intézménnyel kapcsolatban futott akkor be a hatóságokhoz robbantásra figyelmeztető, utóbb hamisnak bizonyult értesítés. Mivel aznap még tartott a tanítási szünet, az érintett épületeket nem ürítették ki.

Az ezt követő két napon azonban már 40 ezer embert kellett kimenekíteni az utcára.

Oroszországban a hatóságok 2017-ben több millió embert kényszerültek evakuálni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak.

Fenyegetések tavaly januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe, majd november 28-tól újabb masszív hullám kezdődött. Emiatt 2019 végén 1,1 millió embert kellett kimenekíteni.

A fenyegetések száma december 19-én érte el a tavalyi rekordot, akkor 170 ezer embert evakuáltak a moszkvai iskolákból, bölcsődékből, kórházakból, repülőterekről és metróállomásokról. A Megváltó Krisztus-bazilikát az előző év utolsó heteiben kilenc alkalommal kellett kiüríteni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!