Több mint 120 nyugalmazott tábornok levélben körültekintésre kéri Trump elnököt a költségvetés ügyében

Külföld, 2017.02.28

Több mint 120 nyugalmazott tábornok levélben kérte  körültekintésre Trump elnököt a tervezett költségvetési kurtítások ügyében.

A nyugalmazott tábornokok a kongresszusi vezetőkhöz írt levelükben fogalmazták meg aggodalmaikat amiatt, hogy Trump elnök a haderő-fejlesztésre szánt költégvetési összegeket polgári területektől, köztük a külügyminisztériumtól vonná el.

Az aláírók azt az álláspontot fogalmazták meg, hogy a külpolitika alakításában a védelmi politikával egyenrangú a diplomácia is, és idézték James Mattis védelmi minisztert. A miniszter korábban , amikor még a Középső Főparancsnokság tábornoka volt, azt mondta: "ha nem finanszírozzák a külügyminisztériumot, akkor nekem több lőszert kell vásárolnom".

A nyugalmazott tábornokok nehezményezték, hogy Trump elnök várhatóan 30 százalkkal megkurtítaná a külügyminisztérium költségvetését is. Rámutattak: nem értenek egyet azzal, hogy a külpolitikát csakis katonai törekvésekkel kellene megközelíteni. Az egyik aláíró, John R. Allen - a tengerészgyalogság korábbi tábornoka, az afganisztáni amerikai csapatok egyik volt főparancsnoka, akit Obama elnök 2014-ben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni globális koalíció elnöki különmegbízottjává nevezett ki -, a CBS televíziónak nyilatkozva szintén a diplomácia fontosságát emelte ki.

A levélben a nyugalmazott tábornokok a többi között leszögezték: egyenruhában eltöltött szolgálatunk tapasztalataiból tudjuk, hogy sok válságra, amellyel nemzetünknek szembe kell néznie, nem csupán egyedül katonai megoldás van. A levelet, amelyet a képviselőház és a szenátus republikánus és demokrata párti vezetőinek küldtek meg, mások mellett aláírta a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt vezetője, Keith Alexander tábornok és William Casey tábornok, a hadsreg korábbi vezérkari főnöke is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!