Több mint tíz év után megszüntették a vizsgálatot egy Oroszországba menekült szerb üzletember ellen

Külföld, 2016.12.28

Majdnem tizenegy év után, "bizonyíték hiányában" a szervezett bűnözés elleni szerb ügyészség megszüntette a vizsgálatot az Oroszországba menekült Bogoljub Karic szerb üzletember, Slobodan Milosevic néhai szerb elnök egykori támogatója ellen.

Az ügyészség döntését követően a belgrádi különleges bíróság az üzletember ellen kiadott körözés visszavonását kezdeményezte, így Bogoljub Karic visszatérhet Szerbiába.

Az üzletember ellen 2006 februárja óta nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. Hivatali visszaéléssel, a Mobtel mobilszolgáltató megalapítása körüli tisztázatlan ügyletekkel, valamint azzal vádolták, hogy a szerbiai Astra Bankán keresztül ciprusi cégeknek nyújtott fedezet nélküli devizahiteleket. A vádak között szerepelt az is, hogy az általa irányított cégbirodalom bevételeit a magánszámláira utalta, és ezzel jelentősen megkárosította az államot, ezt a vizsgálatot azonban 2010-ben elévülés miatt megszüntették.

Bogoljub Karic 2006-ban hagyta el Szerbiát, Oroszországban kapott menedéket, ahova vagyona egy részét is átmenekítette. Sajtóértesülések szerint az üzletember már pénteken visszatér szülőföldjére, ahol szombaton részt vesz lánya esküvőjén.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!