Több száz vezető politikus vesz részt a müncheni biztonságpolitikai konferencián

Külföld, 2017.02.09

Több száz vezető politikus vesz részt a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC), amely február 17-én kezdődik.

Az idei, 53. MSC-t rendkívüli időszakban, "teljes bizonytalanság" közepette tartjuk. "A kelet-nyugati konfliktus vége óta egyetlen pillanatot sem tudunk felidézni, amikor olyan sok dolog kérdőjeleződött meg, mint most" - húzta alá a konferencia főszervezője csütörtökön a bajor fővárosban.

Az MSC idei mottója is ezt fejezi ki, a tanácskozást a Post truth, post west, post order (Az igazság, a Nyugat és a rend utáni világ) címmel rendezik meg.

A legnagyobb várakozás Mike Pence amerikai alelnök előadását övezi. Az MSC lesz az új washingtoni vezetés bemutatkozása, "első fellépése a nemzetközi porondon" - mondta Wolfgang Ischinger.

Amennyiben Donald Trump amerikai elnök a környezetéből származó elképzeléseket követve valóban azt az irányt követi majd, hogy nem tárgyal az EU-val mint intézménnyel, hanem csak a tagállamokkal külön-külön, kétoldalú alapon, akkor "komoly baj lesz" - fogalmazott az MSC elnöke.

Az EU "megosztására" irányuló esetleges washingtoni törekvés "nagy transzatlanti konfliktushoz vezethet" - tette hozzá Wolfgang Ischinger, kifejezve reményét, hogy Mike Pence és a Trump-kormány többi Münchenben vendégeskedő tagja, köztük James Mattis védelmi miniszter és John Kelly belbiztonsági miniszter egyértelműen állást foglal a NATO és egy erős Európai Unió mellett.

Hozzátette: remélhetőleg Donald Trump is beletanul új szerepébe, és rövidesen egészen máshogy beszél majd, mint a választási kampányban. Vannak erre utaló jelek, például az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás esete - mondta Wolfgang Ischinger, rámutatva, hogy az új elnök hivatalba lépése óta már nem fenyeget az egyezmény felmondásával.

Az MSC vezetője kiemelte: a mostani, átmeneti helyzetben, az új amerikai adminisztráció felállásának idején az lenne a legkevésbé okos eljárás, ha az európaiak minden washingtoni kijelentést hangos méltatlankodással fogadnának.

Erre nem is igen lenne mindenkinek alapja, aminek belátáshoz elég megvizsgálni, hogy mennyi menekültet fogadtak be az uniós tagállamok Németországot nem számítva - utalt Wolfgang Ischinger az Egyesült Államok menekültbefogadási programjának ideiglenes felfüggesztésére.

Aláhúzta, hogy az EU-t és az Egyesült Államokat rendkívül szoros kapcsolatok fűzik össze. Elmondta, hogy a kétoldalú működőtőke-beruházások értéke 1500 milliárd eurót tesz ki, és az EU-ból származó beruházások révén egymillió munkahely jött létre az Egyesült Államokban. Ehhez viszonyítva az amerikai-kínai, amerikai-orosz, vagy az EU és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok "elenyészőek" - tette hozzá.

A tanácskozásra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is. Ennek kapcsán Wolfgang Ischinger egy kérdésre leszögezte: helytelen lenne nem meghívni egy európai uniós tagország vezetőjét csak azért, mert politikája "nem nyerte el a német mainstream tetszését".

"Miért ne adhatnánk lehetőséget ezeknek az EU-tagoknak, hogy itt, Münchenben elmondják, miért olyanok, amilyenek, és miért folytatják azt a politikát, amelyet folytatnak?" - vetette fel Wolfgang Ischinger.

Az MSC-n ismét több száz vezető politikus vesz részt, köztük 47 külügyminiszter és 60 védelmi miniszter, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, Petro Porosenko ukrán elnök, Asraf Gáni afgán államfő, Haider al-Abádi iraki miniszterelnök és a német kormány nagyjából fél tucat minisztere.

Több parlamentből is magas szintű delegáció utazik Münchenbe, így az amerikai törvényhozásból ismét igen népes küldöttség érkezik a bajor fővárosba John McCain repbublikánus szenátor vezetésével, és a német Bundestagból is számos képviselő vesz részt a tanácskozáson.

Az MSC-n politikusok és több tucat nagyvállalat vezetője mellett a legtekintélyesebb nemzetközi civil szervezetek - egyebek között a Human Rights Watch, a Greenpeace és az Amnesty International - vezetői is részt vesznek. Az MSC kitüntetését, a konferencia alapítójáról elnevezett Ewald von Kleist-díjat az idén Joachim Gauck távozó német államfő kapja meg.

Az előadások, pódiumbeszélgetések és viták résztvevőinek névsora az utolsó órákban is változhat, ezért a háromnapos konferencia pontos programját csak röviddel a február 17-én délután tartandó megnyitó előtt hozzák nyilvánosságra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!