Több tucat újságíró ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban

Külföld, 2017.08.10

Elfogatóparancsot adtak ki csütörtökön Törökországban 35 újságíró ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérlet fő felelősének kikiáltott gülenista mozgalomnak- jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A beszámoló szerint az érintettek felhasználói annak a ByLock titkosított üzenetküldő programnak, amelyet a puccsisták állítólag az államcsínykísérlet előkészítéséhez hívtak segítségül.

Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot vádolja az incidensért, a férfi viszont tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez. A török vezetés azt állítja, hogy a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom hosszú évek alatt szivárgott be az államigazgatásba és Gülen ebben a folyamatban egyebek mellett médiaérdekeltségeire támaszkodott.

Az Anadolu közlése alapján az isztambuli rendőrség reggel otthonában már előállította a BirGün ellenzéki napilap egyik szerkesztőjét, Burak Ekicit. Az újság internetes oldalán szereplő információk szerint a hatóság lefoglalta Ekici számítógépét és mobiltelefonját is.

Az Európai Unió a puccskísérlet óta többször aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a török kormány az incidens felelőseinek megbüntetése ürügyén az államcsínyhez közvetlenül nem köthető kritikus hangokat is elhallgattatja, köztük politikusokat, egyetemi tanárokat, újságírókat és jogvédőket. A Kortárs Újságírók Egyesülete augusztus eleji adatai alapján az ország börtöneiben 151 újságírót tartanak fogva. Az elmúlt egy évben a török hatóságok több mint 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 170 ezer ember ellen indítottak eljárást. Mindemellett nagyjából 150 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!