Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron

Külföld, 2017.08.15

Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében.

A Magyar Napló kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen - bár tudott az előkészületeiről - nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román-magyar megbékélés és a keresztény Európa. A politikus arról a lelki rokonságról is beszélt, amely családjaikat évtizedeken át összekapcsolta.

Mint fogalmazott: ennek a nyitja az volt, hogy természetességgel kapcsolódott össze életükben a keresztény és a nemzeti küldetés. Folyamatosan reflektált egymásra a hit és a magyarság, és ezek egymást erősítő adottságok voltak. Németh Zsolt megjegyezte: ha Tőkés László előtt valamikor diákkorában megvillan a jövő, biztos hihetetlennek tűnt volna számára mindaz, ami később megtörtént vele. A politikus azt kívánta, hogy az élete hátra levő része legyen ugyanilyen váratlan pozitív fordulatokban gazdag.

Balaton Zoltán, Tőkés László egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. "Eligazítás a zűrzavaros világban" - jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged.

Tőkés László felszólalásában köszönetet mondott a könyv készítőinek. A reformáció fél évezredes évfordulója kapcsán elmondta: a reformáció és a mindennapi hívő ember számára is kulcskérdés a hatalomhoz való viszony. Felidézte: amikor Temesvárra került, a lelkészi hivatalt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor képe díszítette. Ez ellen lázadt, mert úgy érezte: "Isten hatalmát senki nem rabolhatja meg". Megjegyezte: csak azért érez keserűséget, mert azt látja, hogy "bizonyos fokig visszatértünk a szolgaság igájába, és hajlamosak vagyunk újból megalkudni".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!