Tömegesen fertőződtek meg májgyulladást okozó Hepatitis A vírussal Nyugat-Ukrajnában

Külföld, 2017.11.02

Eddig 18-an, köztük négy gyermek került kórházba májgyulladást okozó Hepatitis A vírusfertőzéssel a nyugat-ukrajnai Rivne megyeszékhelyű városban - adta hírül csütörtökön a TSZN ukrán hírtelevízió.

A betegek valamennyien szinte egy időben fertőződtek meg annak ellenére, hogy a város különböző körzeteiben élnek. Az orvosok azt mondják, hogy 15 éve nem fertőződtek meg ennyien egyszerre Ukrajnában a vírussal.

A Hepatitis A vírus egy már fertőzött ember székletével kerülhet a környezetbe, ahol nagyon sokáig életképes, majd szennyezett étel, ital, kéz, csatorna vagy szabad vizek közvetítésével más emberekre is átterjed.

A helybeliek az alapján, hogy a nagyváros más-más kerületeiben élők egyszerre fertőződtek meg, arra gyanakszanak, hogy a vírus a vezetékes ivóvízzel terjedt el. Andrij Karais, a helyi vízművek vezetője ugyanakkor állítja, hogy a vezetékes víz minőségileg megfelel az egészségügyi követelményeknek, és kizártnak tartja, hogy az emberek abból kapták volna el a vírust. A tömeges megfertőződés után már járványügyi szakértők is megvizsgálták a városi ivóvizet, de egyelőre nem találtak benne Hepatitis A vírust. Mindenesetre a város lakói közül sokan úgy döntöttek, nem kockáztatnak azzal, hogy a csapból isznak, inkább áttérnek palackozott vizek fogyasztására.

A járványügy munkatársai tovább kutatnak a fertőzés eredete után.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!