Török puccskísérlet - Ismét több tucat ember ellen adtak ki elfogatóparancsot

Külföld, 2018.06.28

Újabb 74 ember, köztük 36 katona és 21 csendőr, valamint 17 volt tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A híradás szerint a katonák közül 30-an a légierőnél, hatan a szárazföldi erőknél szolgálnak, néhányan közülük főtiszti rangban.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos török álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott.

Csütörtökön elfogatóparancsot adtak ki 17 korábbi tanár ellen is. Ők az időközben bezáratott gülenista magániskolákban dolgoztak. Némelyikük állítólag használta azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a kormányzat szerint a puccskísérletet is szervezték, többen pedig a Gülenhez köthető Bank Asyában tartották a pénzüket.

A reggeli órákban hét volt tanárt már őrizetbe is vett a rendőrség. A kormány a hatalomátvételi kísérlet után legkevesebb ezer gülenista magániskolát bezáratott.

A katonák és csendőrök ellen a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Bitlisben adták ki az elfogatóparancsot, az egykori tanárok ellen pedig a fővárosban, Ankarában, de a rendőrségi művelet mintegy 30 tartományt érint.

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés Törökországban két évvel a puccskísérletet követően is szakadatlan, az előállítások mindennaposak. Ezen a jelek szerint nem változtatott az sem, hogy a múlt hét végi államfőválasztást Recep Tayyip Erdogan jelenlegi elnök nyerte meg.

Törökországban az elmúlt közel két év alatt több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem Gülen támogatóit is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!