Török választások - Erdogan győzelmét ünnepli a kormánypárti török sajtó, az ellenzéki média nem vár érdemi változást

Külföld, 2018.06.25

Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, valamint pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által vezetett pártszövetségnek az előző napi államfő- és parlamenti választáson aratott győzelmét ünnepelte a kormánypárti török sajtó hétfőn, míg az ellenzéki kommentárok központi megállapítása az, hogy az eredmény nem hoz érdemi változást az országon belüli helyzetben.

Törökország legeladottabb lapja, a kormányközeli Sabah címlapján "a nép győzelmének" minősíti a voksolás eredményét, utalva ezzel arra is, hogy az AKP és a vele közösen induló nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) pártszövetségének Népszövetség a neve. Az újság úgy fogalmazott: Törökország "a Nyugat mocskos játékainak, káoszteremtést célzó terveinek és ármányos szövetségeinek ellenállva megírta a demokrácia legendáját". "Hogyan is volt várható, hogy azok a választók, akik 15 éve bizalmat szavaznak Erdogannak, ezúttal eltérő véleményt nyilvánítanak?" - írta Mehmet Barlas, a lap tárcaírója hétfői publicisztikájában. A Sabah egyúttal emlékeztetett: Erdogan a 30 legnagyobb török városból 23-ban első lett, és összesen több mint 10 millió szavazattal megelőzte a második helyezettet, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltjét, Muharrem Incét.

Törökország második legeladottabb lapja, az ellenzéki kemalista Sözcü arra hívta fel a figyelmet, hogy Erdogan már azelőtt bejelentette győzelmét, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) kihirdette az eredményt. A Sözcü kiemelte, hogy az ellenzék elismeri az eredményt, és arra szólította az embereket, hogy tartózkodjanak a provokációtól, csak "folytassák a demokratikus harcot". Rahmi Turan, az újság kiemelt publicistája szerint nehéz helyzetbe került az ország, mert ugyanazokkal a problémákkal fog együtt élni, amelyekkel eddig is. Turan nevesítette: Törökország folytatja külföldi eladósodását, ezért nagyon rövid időn belül "a tűtől a cérnáig" mindennek emelkedni fog az ára, és "szűkre húzzuk majd a nadrágszíjat". Az igazságszolgáltatásban és a szabadságjogokat illetően nem lesz változás, az emberek ezentúl is ugyanazokkal a kételyekkel és bizonytalanságban élnek majd - tette hozzá.

A Sözcü arról is beszámolt, hogy az ellenzéki pártszövetség együttesen 191 mandátumot szerzett a 600 fős parlamentben, így "halvány a reménye egy erős ellenzéknek". A lap méltatta Ince eredményét, aki nyolc százalékponttal "megelőzte" az őt indító CHP-t, meg tudva szólítani nemcsak kemalistákat, hanem nacionalistákat, konzervatívokat és kurdokat is.

A harmadik legolvasottabb újság, a több mint 70 éves múltra visszatekintő Hürriyet rámutatott: Erdogan még növelni is tudta szavazatainak arányát, hiszen a 2014 augusztusában tartott államfőválasztáson még csak 51,79 százalékot szerzett, most viszont 52,4-et. Ahmet Hakan, a Hürriyet neves publicistája arra emlékeztetett, hogy még ha a kormánypárt szavazatainak száma csökkent is, Erdogan mit sem vesztett népszerűségéből. Hakan ugyanakkor arra kérte a győztes felet, hogy keresse azoknak azok elégedettségét is, akik nem rá szavaztak, és vessen véget a két nagy társadalmi tömb utálkozásának.

A Habertürk úgy vélekedett: "színesebb lett a parlament", a 2017 végén alapított, nacionalista Jó Párt (IP) például máris 44 képviselőt tudhat magáénak a parlamentben.

A kormánypárti újságok közül a Milliyet Az első elnök Erdogan, a Türkiye az Erdogan tarolt, a Takvim pedig a SzupErdogan! címszavakkal jelent meg a nyitó oldalon. A Yeni Safak a Június 24. forradalma, ismét Allah nevében és az Elsöprő győzelem, a Günes a Teljes gázzal 2023-ig, a Star A nép elnöke, az Aksam pedig a Történelmi diadal jelszavakat tűzte a címlapjára.

Az ellenzéki nacionalista Haza Pártja (VP) lapja, a Yeni Cag szerint az eredmény értelmében Törökország két részre szakadt, és a két oldal között a tavaly áprilisi népszavazáson keletkezett szakadék tovább mélyül.

A kormánykritikus Cumhuriyet azt nehezményezte, hogy a választásra a lassan két éve tartó rendkívüli állapot, valamint az ellenzék és a sajtó elnyomása mellett került sor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!