Török választások - Nem érkeztek híradások rendbontásról az államfő- és parlamenti választáson

Külföld, 2018.06.24

Helyi idő szerint délig (közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig) nem érkeztek rendbontásra vonatkozó híradások a vasárnapi államfő- és parlamenti választásról Törökországban. Az ország politikai rendszere  a választás után  elnökire változik, a végrehajtó hatalom feje immár nem a kormány, hanem a köztársasági elnök lesz.

Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében helyi idő szerint este 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele. Ez vonatkozik a részvételre is.

Ennek fényében a török média a voksolásra vonatkozóan többnyire csak praktikus információkat közöl. Például arra emlékezteti az állampolgárokat, hogy mit vigyenek magukkal a szavazóhelyiségekbe, valamint hogy milyen egyéb, az alkohol eladására és nyilvános fogyasztására, továbbá fegyverhordozásra vonatkozó megszorítások vannak érvényben éjfélig az országban.

A török sajtó kifejezett hírként csak azt közli, hogy az állam elöljárói, valamint az államfőjelöltek hol járultak az urnához.

Recep Tayyip Erdogan török elnök eddig még nem adta le szavazatát.

Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje, akit Erdogan legfőbb kihívójának tekintenek, szülővárosában, a nyugat-törökországi Yalovában voksolt. Ezt követően az újságíróknak azt mondta, hogy estére Ankarába megy, ahol a Legfőbb Választási Tanács (YSK) épületénél követi majd figyelemmel az eredmény alakulását.

Meral Aksener, az ellenzéki nacionalista Jó Párt (IP) elnöke, aki a felmérések alapján az államfőválasztás harmadik helyezettje lesz, Isztambulban szavazott. Ő a sajtó munkatársainak nyilatkozva azt kívánta, hogy a választók szabad akarata tükröződjön az eredményben. Hozzátette: a demokráciákban mindenről lehet vitatkozni, de a szavazók preferenciáját nem lehet kifogásolni.

Binali Yildirim távozó miniszterelnök a nyugat-törökországi Izmirben adta le szavazatát. Yildirim rövid nyilatkozatával megnevettette az újságírókat. Mint fogalmazott: árverésre bocsájtja kormányfői "székét". Egyúttal közölte: az új rendszerrel Törökország új célok, új horizontok felé stabilitásban és békében halad tovább.

Kemal Kilicdaroglu, a CHP elnöke Ankarában szavazott. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a választásokon általában véve súlyos gond nincs, de Törökország bizonyos régióiból komoly panaszok érkeznek. Kilicdaroglu külön kiemelte a főként kurdok lakta keleti és délkeleti országrészt. Hozzátette: a CHP szóvivője a délutáni órákban részletes sajtótájékoztatót tart.

A Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Sadi Güven szombat este az Anadolu török állami hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy reményei szerint helyi idő szerint éjfél előtt (közép-európai idő szerint 23 óra előtt) a YSK ki tudja hirdetni a vasárnapi államfő- és parlamenti választás eredményét.

Este 18 és 21 óra között a sajtóorgánumok kizárólag a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által kiadott információkat hozhatják nyilvánosságra. A YSK a médiát érintő korlátozásokat a tervek szerint este 21 órakor oldja fel, bár dönthet úgy is, hogy ezt az időpontot korábbra hozza.

Az NTV török hírtelevízió értesülése szerint elsőként az államfőválasztás szavazólapjait számolják majd össze.

A CNN Türk török hírtelevízió vasárnap arról számolt be, hogy az Információtechnológiai és Kommunikációs Intézet (BTK) nemcsak egy esetleges kibertámadás esetén teszi meg a szükséges lépéseket, hanem akkor is, ha a Twitteren, a Facebookon vagy a YouTube-on bármilyen a választás eredményét manipuláló híradás vagy felvétel jelenik meg.

A választások zavartalanságáért országszerte összesen 531 ezer rendőr és csendőr felel. Isztambulban 38 ezer 480, a fővárosban, Ankarában 16 ezer.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!