TV műsor

Török puccskísérlet - Újabb 70 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Külföld, 2017.10.10

Újabb 70 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A beszámoló szerint a razziának a közép-törökországi Konya a központja, de a rendőrségi fellépés még további 6 tartományra kiterjed, Ankarára, Eskisehirre, Isztambulra, Izmirre, Kayserire és Yalovára. Az érintettek jelenleg is aktív szolgálatot teljesítő katonák.

A reggeli órákra harminc embert már elő is állítottak, de a rajtaütések és a házkutatások kedden még folytatódtak.

Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a múlt évi katonai hatalomátvételi kísérletért. A török vezetés szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, így a haderőbe is.

Szeptember végén országszerte 125 olyan embert állított elő a török rendőrség, aki a gyanú értelmében a gülenista mozgalmon belül a török haderő több katonájának "tanítómestere" volt. Az ő vallomásaik alapján adtak ki kedden elfogatóparancsot a 70 katona ellen is.

Törökországban egy év alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret, köztük közel 7 ezer katonát pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a gülenista mozgalomhoz és azon keresztül a hatalomátvételi kísérlethez. A megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő válasza az összeesküvésre túlzó, az elnök hatalmának központosítására használja fel a történteket, és ezáltal egyre inkább távolodik az európai értékektől.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!