Törvényerőre emelkedtek a Nyemcov-gyilkosság ügyében kihirdetett ítéletek

Külföld, 2017.10.10

Az elítéltek fellebbezését elutasítva helybenhagyta kedden az orosz legfelsőbb bíróság annak az öt csecsen férfinek az ítéletét, akit nyáron bűnösnek találtak Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásában, illetve a merénylet megszervezésében.

Nyemcovot, aki korábban miniszterelnök-helyettes is volt, 2015. február 27-én éjjel lőtték agyon több lövéssel a Moszkva folyón átívelő Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon. A bíróság fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat. Zaur Dadajevet, aki a vád szerint többször hátba lőtte az 55 éves politikust, 20 évi, bűntársait, Anzor Gubasevet 19, Sadid Gubasevet 16, Tamerlan Eszkerhanovot 14, míg Hamzat Bahajevet 11 évi börtönnel sújtották.

Az ítélet kihirdetését követően az elítéltek ügyvédjei közölték, hogy az ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) és a semmítőszékhez folyamodnak. Az öt férfi, aki zártláncú adásban, a börtönből figyelte a tárgyalást, ismételten arra panaszkodott, hogy a nyomozó hatóságok az őrizetbe vétel után kínzással szedték ki belőlük a beismerő vallomást, valamint nyomást gyakoroltak a tárgyalás esküdtjeire.

A Nyemcov személyéhez és politikai nézeteihez közel állók mindvégig kételkedtek az eljárás tisztaságában, és úgy vélekedtek, hogy a nyomozás nem vezetett el a bűncselekmény igazi megrendelőjéhez. Kifogásolták egyebek között, hogy az orosz vezetés nem volt hajlandó vizsgálatot elrendelni Ramzan Kadirov csecsen vezető környezetében.

Zsanna Nyemcova, a meggyilkolt politikus lánya többször is indítványozta Kadirov bíróság elé idézését. A csecsen vezető, aki tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz, korábban "igazi orosz hazafinak" minősítette Dadajevet.

Az eljárás bírálói kifogásolták továbbá, hogy a hatóságok nem bocsátották a bíróság rendelkezésére a bűntényről a biztonsági kamerák által készített felvételeket, a gyilkos fegyver nem került elő, és tisztázatlan körülmények között az egyik vádlott is életét vesztette.

A vád verziója szerinti bandavezér, Dadajev a csecsenföldi vezetőhöz, Kadirovhoz közel álló csecsen Észak belügyi zászlóalj parancsnokhelyettese volt. Ugyanebben az egységben szolgált egy hatodik vádlott, Beszlan Sabanov, akit nem sikerült élve elfogni (elfogási kísérletkor felrobbantotta magát), valamint a gyilkosság - ügyészség szerinti - értelmi szerzője, a szökésben lévő Ruszlan Muhutgyinov, aki a zászlóaljparancsnok, Ruszlan Geremejev személyi sofőrje volt.

A vád szerint Muhutgyinov 15 millió rubelt (csaknem 66 millió forintot) ajánlott fel a tetteseknek Nyemcov meggyilkolásáért, és a pénz volt a bűncselekmény indítéka. Muhutgyinov lakást bérelt a számukra, valamint gépkocsit és mobiltelefonokat bocsátott a rendelkezésükre.

Dadajev többször is hátba lőtte az 55 éves politikust, aki barátnőjével, Anna Duricka ukrán modellel hazafelé tartott a GUM áruház egyik étterméből.

Nyemcov bűne az lehetett, hogy a Nyugat-barát ukrán vezetést támogatta, és adatokat gyűjtött a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán elesett orosz katonákról. Megölése egy nappal előzött meg egy, a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus ellen tiltakozó nagy ellenzéki megmozdulást Moszkvában, amelynek Nyemcov az egyik szervezője volt.

Borisz Nyemcovot a '90-es években még Borisz Jelcin elnök lehetséges utódjaként is emlegették, ám a liberális politizálásnak a Putyin-érában hátat fordító, a reformokra nehezteléssel emlékező Oroszországban a többség körében már nem volt népszerű. Lánya azt kérte, hogy a súlyos bűncselekmények ügyében eljáró, szövetségi hatáskörű Nyomozó Bizottság (SZK) indítsa újra és terjessze ki az apja ügyében lefolytatott nyomozást. Kérelmezte, hogy a már letartóztatott személyek mellett emeljenek vádat Ruszlan Geremejev és fivére, Artur ellen is.

A hivatalos lakásnyilvántartásból ugyanis kiderült, hogy Artur Geremejevé volt az a moszkvai lakás, amelyben a gyilkosság ügyében elítélt személyek laktak. Nyemcov lánya kifogásolta: noha a nyomozás megállapította, hogy a gyilkossághoz köze lehet magas rangú csecsen személyeknek, ám őket nem hallgatták ki alaposan, és nem folytattak le ellenük minden lehetőséget kimerítő nyomozást. Zsanna Nyemcova azt is kérelmezte, hogy ne válasszák le a nyomozásról a bűntény megrendelésével és megszervezésével vádolt Ruszlan Muhugyinov ügyét, aki ellen tavaly novemberben adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!