Továbbra is zajlik a német koalíciós egyeztetések utolsó fordulója

Külföld, 2017.11.16

Csütörtök este is tartott még Berlinben a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról  zajló tárgyalássorozat délelőtt kezdődött utolsó fordulója, és egy kiszivárgott dokumentum szerint számos kérdésben továbbra sincs egyetértés.

A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításának lehetőségéről csaknem egy hónapja, október 18-án kezdett megbeszélések eredményét összefoglaló záródokumentum 61 oldalas tervezete a Die Welt című lap beszámolója szerint sok zárójeles megjegyzést tartalmaz, ami azt jelenti, hogy az adott ügyben nincs megállapodás.

Így például a migrációról és integrációról szóló fejezetben szerepel, hogy "a migrációt irányítani (és korlátozni) akarjuk". A zárójelet azért kellett elhelyezni a szövegben, mert a CDU/CSU és az FDP ugyan az irányítás és korlátozás kettősségében látja a következő kormány fő feladatát a menekültügyben, de a Zöldek a második elemet vitatják és el akarják érni, hogy a dokumentumban rögzítsék, hogy a menedékjognak nincs felső korlátja.

Nézeteltérések vannak még a többi között a közlekedéspolitikában, a klímapolitikában és a lakáspolitikában. Az FDP tárgyalódelegációjának egyik tekintélyes tagja, Wolfgang Kubicki alelnök fel is vetette, hogy meg kellene hosszabbítani az egyeztetési folyamatot, mert koalíciós vitákhoz vezet, ha a közös kormányzás megkezdése előtt üres, semmitmondó kompromisszumokkal hidalják át a nézetkülönbségeket.

Az eredeti tervek szerint az egyeztetést legkésőbb péntekre virradó éjjel lezárják. A következő lépésben a záródokumentumot valamennyi párt külön-külön megtárgyalja majd az illetékes fórumokon, amelyeken eldöntik, hogy elkezdik-e a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Az esetleges Jamaica-koalíció tagjai soha nem kormányoztak még együtt szövetségi szinten, de a CDU/CSU és az FDP évtizedeket töltött együtt kormányon, és tartományi szinten is dolgoztak már együtt különböző összetételben. Így például a CSU az FDP-vel vezette Bajorországot 2008-tól 2013-ig, Baden-Württembergben pedig a CDU a Zöldek kisebbik koalíciós partnere tavaly óta. Schleswig-Holsteinben idén nyáron CDU-Zöldek-FDP kormány alakult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!