Továbbra sincs koalíciós megegyezés a nemzetbiztonsági törvénycsomagról Ausztriában

Külföld, 2017.09.01

Továbbra sincs koalíciós megegyezés a konzervatív  Osztrák Néppárt  (ÖVP) által benyújtott nemzetbiztonsági törvénycsomagról Ausztriában, miután Wolfgang Sobotka néppárti belügyminiszter kezdeményezésére összeült pénteken az osztrák parlament biztonsági tanácsa.

A kancellár elnökölte tanács tagjai, vagyis az alkancellár, a külügyi, a védelmi, az igazságügyi és a belügyi tárcavezető valamint a parlamenti frakciók és további nyolc partnerszervezet képviselői arról a törvénycsomagról tárgyaltak, amely a terrorizmus elleni harc érdekében bizonyos hatáskörökkel bővítené a biztonsági szervek munkáját.

A nagyobbik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kifogásolja a kisebb koalíciós fél, az Osztrák Néppárt tervezetének több elemét, köztük az internetes üzenetküldő szolgáltatások rendőrségi megfigyelésének lehetőségét.

Sobotka már régebben benyújtotta a parlamentnek a törvénytervezeteket, amelyek alapján lehetővé tennék például az országhatárokon áthaladó járművek rendszámának és adatainak regisztrációját, valamint azok későbbi felhasználását. Továbbá a magáncélú és az autópályákon, a pályaudvarokon és a repülőtereken használt kamerák által rögzített videofelvételeket is felhasználhatóvá tennék a büntetőeljárás során. A miniszter kitart amellett, hogy a telefonos üzenetek megfigyelését kibővítsék, így a tervezet szerint a biztonsági szerveknek lehetőségük lenne az internetes üzenetküldő szolgáltatások megfigyelésére is.

Sobotka a pénteki ülést követően csalódottságának adott hangot és arról beszélt, hogy a baloldal akarata érvényesült. Sajnálatát fejezte ki, hogy az októberi parlamenti választás előtt már nem születik döntés a tervezetről. Leszögezte: a néppárt mindent meg fog tenni a következő parlamenti ciklus alatt, hogy napirenden tartsa a törvénycsomagról szóló egyeztetéseket.

Wolfgang Brandstetter néppárti igazságügyi miniszter szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a csomagról szóló egyeztetések valóban megbuktak-e, hiszen a koalíciós partner részéről "nem érkezett egyértelmű nem válasz".

Hans Peter Doskozil, szociáldemokrata védelmi miniszter az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) úgy nyilatkozott, hogy nem futott zátonyra még az egyeztetés. A miniszter hangsúlyozta: az SPÖ támogatja, hogy a rendőrség számára több eszköz álljon rendelkezésre a terrorizmus elleni küzdelemben. Meglátása szerint azonban "alapos jogvédelemre" is szükség van, így további egyeztetések és technikai valamint alkotmányjogi szakértők bevonásának szükségességéről beszélt.

Az ellenzék a bizottsági ülés összehívását a néppárt egyik választási manővereként jellemezte és mindannyian szkeptikusan nyilatkoztak a törvénycsomagról.

Sebastian Kurz néppárti elnök a Der Standard című osztrák lapnak adott pénteki nyilatkozatában leszögezte: szükség van olyan állami kémszoftverre, amely lehetővé teszi a gyanúsítottak számítógépének, mobiltelefonjának vagy táblagépének megfigyelését. Kurz utalt arra is, hogy a lényeges tartalmi pontokról már megegyeztek az SPÖ-vel, elsősorban Hans Peter Doskozil védelmi miniszterrel folytatnak jó közös munkát. Egyúttal nehezményezte azt is, hogy a szociáldemokraták néhány héttel a választás előtt jelentik be, hogy a március óta rendelkezésre álló tervezetet rossznak tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!