Trump kegyelemben részesítette azokat az oregoni gazdákat, akiknek a bebörtönzése miatt fegyveres összetűzések voltak

Külföld, 2018.07.10

Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette azt a két oregoni gazdát, akiknek a bebörtönzése miatt 2016-ban több napig tartó fegyveres összetűzések törtek ki.

Dwight és Steven Hammondot 2012-ben ítélték börtönbüntetésre, mert felgyújtottak a birtokuk mellett lévő szövetségi földterületet, amelyről azt állították, hogy az övék. Az apa és fia 2016-ban vonult be a börtönbe, s ekkor a bebörtönzés miatt tiltakozók fegyvert ragadtak. Az összetűzésekben egy ember meghalt.

A több napig tartó fegyveres csatát az Egyesült Államok lélegzetvisszafojtva figyelte: a vita ugyanis nem csupán a két ember bebörtönzéséről szólt, hanem a szövetségi földek használatának jogáról szóló vitáról a marhatenyésztő gazdák és a szövetségi kormányzat képviselői között.

A Fehér Ház kedden közleményben jelentette be, hogy Donald Trump elnök kegyelemben részesítette a két elítéltet. A közlemény hangsúlyozta: "Hammondék több nemzedék óta marhatenyésztők Oregonban, és azért kerültek börtönbe, mert tűz szivárgott át a birtokukkal szomszédos közterület egy kicsiny részére. Mindketten odaadó családapák, közösségük tiszteletre méltó tagjai, és élvezik szomszédjaik, a helyi rendfenntartó erők és szerte a nyugati országrészben élő farmerek és állattartó gazdák támogatását. Régóta esedékes, hogy igazságot szolgáltassunk Dwight és Steven Hammondnak, mindketten maradéktalanul megérdemlik az Elnöki Kegyelmet."

Dwight Hammond 76 esztendős, a fia 49 éves. 2012-ben egy olyan gyújtogatásért ítélték el őket, amelyet egy évtizeddel korábban követtek el. Hammondék azzal érveltek, hogy csupán védekezni próbáltak a bozóttüzek és a gyomnövények ellen, amikor lángra lobbant a szomszédos szövetségi földterület egy része. A szövetségi kormány viszont kitartott amellett, hogy jogtalanul használták - a többi között vadászatra - a szövetségi földeket. Apa és fia öt évet kapott, de egy szövetségi bíró alkotmányellenesnek ítélte a hosszú börtönbüntetést. Az ügyészek fellebbezése után azonban a bíróság helybenhagyta a fél évtizedes büntetést. Amikor bevonultak a börtönbe, mintegy háromszáz ember szervezett rokonszenvtüntetést mellettük, és tiltakozásuk jeleként felfegyverkezett marhatenyésztők elfoglaltak egy természetvédelmi területet. Köztük volt az az Ammon Bundy, akinek édesapja 2014-ben hasonlóképpen járt a szövetségi tulajdonban lévő földek használati jogának vitája miatt.

A The Oregonian című lap tudósítása szerint Hammondék ügyvédje kegyelemért folyamodott Barack Obama elnökhöz, ám süket fülekre talált.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!