Trump-Kim csúcstalálkozó - Az amerikai elnök kész felállni a tárgyalóasztaltól, de siker esetén meghívja az észak-koreai vezetőt Washingtonba.

Külföld, 2018.06.07

Kész akár felállni is a Szingapúrban tartandó csúcstalálkozón a tárgyalóasztaltól, de siker esetén meghívja Kim Dzsong Unt Washingtonba -- hangoztatta Donald Trump amerikai elnök az Abe Sindzó japán kormányfővel a Fehér Házban tartott csütörtöki közös sajtókonferenciáján.

Az elnök hangsúlyozta: a csúcstalálkozón aláírhatják a koreai háború lezárását jelentő békemegállapodást, de ez csak a kezdeti lépés. "Hosszú folyamat vár ránk" - fogalmazott. Trump gyümölcsözőnek nevezte a japán kormányfővel folytatott megbeszéléseit, de - mint mondta - a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kérdések megvitatása mellett ezúttal Észak-Koreára és a várható csúcstalálkozóra koncentráltak. Dicsérte Kína és Dél-Korea szerepét a csúcstalálkozó létrejöttében, többször is név szerint kiemelve Hszi Csin-ping kínai elnök közreműködését. Az amerikai elnök kitért arra az eddig ismeretlen tartalmú, az amerikai sajtóban rejtélyesnek minősített levélre is, amelyet Kim Dzsong Un küldött, és amelyet a múlt pénteken adott át a Fehér Házban Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt alelnöke. "Nagyon meleg hangú" és "nagyon kedves" levél - mondta, bár részleteket nem közölt. Az elnök fontosnak tartotta többször is aláhúzni, hogy a szingapúri csúcstalálkozó csak az első lesz. "Ezt a problémát már régen meg kellett volna oldani" - fogalmazott, utalva a korábbi amerikai kormányzatok Észak-Koreával kapcsolatos politikájára. Reményét fejezte ki, hogy az amerikai-észak-koreai kapcsolatok a találkozó után normalizálhatók. Újságírói kérdésre válaszolva Trump hangsúlyozta: "teljességgel készen áll" arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól. A japán kormányfő annak fontosságát emelte ki, hogy Tokiónak és Phenjannak közvetlen tárgyalásokat kell folytatnia az Észak-Korea által elrabolt japánok ügyében. Trump elnök "mélyen átérzi", hogy szükség van a legalább egy tucat japán állampolgár hazahozatalára" - fogalmazott Abe, hozzátéve, hogy ebben számít az amerikai kormányzat segítségére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!