Trump-Kim csúcstalálkozó - Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója a szingapúri Sentosa szigetén lesz

Külföld, 2018.06.05

A Fehér Ház  kedden bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójára a szingapúri Sentosa szigetén kerül sor. A találkozót - mint a szóvivő előző nap közölte -  június 12-én helyi idő szerint reggel 9-kor (közép-európai idő szerint hajnali 3-kor) tartják.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője Twitter-bejegyzésben kedden arról tájékoztatott, hogy a találkozó helyszíne Sentosa sziget Capella nevű szállodája lesz.

Sentosa Szingapúr déli partjainál fekszik, híres üdülősziget, turistaparadicsomként emlegetik. Itt található a városállam külügyminisztériuma, valamint az Egyesült Államok nagykövetsége is.

Hétfőn a szingapúri kormány bejelentette, hogy június 10. és június 14. között "különleges övezetté" nyilvánítja a szigetet, ami azt jelenti, hogy szigorúbb ellenőrzéseket vezetnek be a szigetre belépőknek, s megnövelik a rendőrök létszámát is.

A washingtoni Fehér Ház szóvivője korábban elmondta: a két ország képviselői az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezetben egyeztetnek a közelgő csúcstalálkozóról.

A tárgyalás napirendjéről - a kezdési időponton túl - részleteket egyelőre nem lehet tudni.

A amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó létrejötte nemrég kétségessé vált, mert Trump lefújta az eseményt Phenjan szerinte ellenséges megnyilvánulásai miatt. Múlt héten azonban az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökét, aki átadta neki Kim Dzsong Un levelét. Trump a Kim Dzsong Un "jobbkezeként" számon tartott politikussal folytatott egyórás megbeszélés után közölte, a szingapúri csúcsot a korábban megbeszélteknek megfelelően mégis megtartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!