Trump: már kevés amerikai katona tartózkodik Irakban, de segítenek az ország védelmében

Külföld, 2020.08.20

Már kevés amerikai katona tartózkodik Irakban, de segítenek az ország védelmében, ha Irán bármit is elkövetne - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban, Musztafa al-Kádimi iraki kormányfővel folytatott csütörtöki tárgyalásai előtt.

Az iraki kormányfő elsősorban védelmi és gazdasági kérdésekről tárgyalt az amerikai elnökkel.

A sajtóbeszélgetésen Donald Trump kiemelte, hogy kormányzata jelentős mértékben csökkentette az Irakban állomásozó amerikai katonák számát. Leszögezte: "már alig várjuk, hogy ne kelljen többé jelen lennünk" Irakban.

Musztafa al-Kádimi azt hangsúlyozta, hogy országa készen áll az amerikai beruházások és vállalkozások fogadására. Trump megjegyezte: amerikai vállalatok már részt vesznek az iraki olajiparban tervezett több elképzelés kidolgozásában és várható megvalósításában is. Szerdán öt amerikai nagyvállalat, köztük a Chevron, megállapodást írt alá az iraki kormányfővel, az amerikai energetikai minisztérium közleménye szerint "az iraki energiafüggetlenség támogatása" érdekében.

Újságírói felvetésre válaszolva az amerikai elnök kifejtette: ha beigazolódik, hogy idegen országok Afganisztánban pénzt ajánlottak a táliboknak amerikai katonák elleni támadásokra, akkor az Egyesült Államok megteszi az ellenlépéseket.

"Olyan csapást mérünk rájuk, hogy attól koldulnak" - fogalmazott.

Néhány héttel ezelőtt amerikai sajtójelentések szóltak arról, hogy állítólag Moszkva pénzt adott táliboknak amerikaiak elleni támadásokra. Az amerikai hírszerzés akkor cáfolta az információkat, és Moszkva is elutasította a feltételezéseket. A CNN hírtelevízió pedig augusztus elején arról adott hírt, hogy Irán fizetett a táliboknak az amerikai katonák elleni támadásokért. Az amerikai hírszerzés erre az információra már nem reagált.

A sajtóbeszélgetésen az újságírók megkérdezték az amerikai elnököt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mérgezéséről is. Donald Trump úgy fogalmazott: az Egyesült Államok "vizsgálja az erről szóló jelentéseket".

Musztafa al-Kádimi és küldöttsége szerdán érkezett az amerikai fővárosba. Fuad Huszein iraki külügyminiszter szerdán már tárgyalt Mike Pompeóval, az amerikai diplomácia vezetőjével. Szerda esti közös sajtótájékoztatójukon Pompeo leszögezte: megvitatták, hogy közös munkával hogyan tehető Irak biztonságosabbá és stabilabbá.

Az Irán támogatását élvező iraki csoportokra célozva az amerikai külügyminiszter sürgette, hogy a bagdadi kormány "számoljon fel minden fegyveres csoportot az országban". Egyben az iraki biztonsági erők amerikai támogatásáról is biztosította a közel-keleti országot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!