Trump cáfolta, hogy említette volna Izraelt az oroszoknak 

Külföld, 2017.05.22

Donald Trump hétfőn Jeruzsálemben arról biztosította Benjámin Netanjahut, hogy korábban Washingtonban nem említette Izraelt az orosz külügyminiszternek. Az amerikai elnök azokra a sajtójelentésekre utalt, amelyek szerint a Szergej Lavrovval tartott két héttel ezelőtti megbeszélésén állítólag az izraeli  hírszerzéstől származó információkat adott át. 

Trump az izraeli miniszterelnökkel zárt ajtók mögött tartott megbeszélése előtt mondta ezt újságírók előtt, akik csak fényképezhettek, de nem kérdezhettek. A Washingtonban állítólag átadott információk ügye - a tízes tévécsatorna tudósítója szerint - egy újságírói bekiabálás nyomán került szóba. 

Az elnök az amerikai média szerint az Iszlám Államról szóló információkat adott át az orosz külügyminiszternek és a nagykövetnek, és ezek az értesülések állítólag Izraelből származtak. 

"Nem említettem Izraelt" - hangsúlyozta a Dávid királyról elnevezett szállodában, Jeruzsálemben az amerikai elnök.

Trump ezt megelőzően, - Reuven Rivlinnel izraeli államelnökkel tartott megbeszélése után, - magántermészetű látogatást tett Jeruzsálem óvárosában, ahol megtekintette a Szent Sír bazilikát, és a Siratófalat. Ezt a vizitet az izraeli média történelminek értékelte, mivel hivatalban lévő amerikai elnök korábban még soha nem látogatott el a vitatott hovatartozású óvárosba, amit Izrael 1967-ben foglalt el Jordániától, és ezért a nemzetközi jog megszállt területnek tekint. Emiatt izraeli politikusok nem kísérték el az amerikai elnököt erre az útjára.

Az elnöki látogatás politikai programja a rövid sajtótájékoztatóval,és az ominózus Izrael megemlítését cáfoló mondattal kezdődött, amelyhez az izraeli kormányfő annyit főzött hozzá, hogy "kiváló a hírszerzési együttműködésünk".

Trump az említetteken kívül elsősorban kívül Iránról beszélt. Az amerikai elnök hangsúlyozta: az Egyesült Államok soha nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Felszólította Teheránt, hogy - mint fogalmazott - haladéktalanul hagyjon fel " a terroristák és fegyveres milíciák" pénzügyi és katonai támogatásával. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Izrael egy hangon beszél Iránnal kapcsolatban,

A The Jerusalem Post értesülése szerint Trump és Netanjahu egy órán keresztül tárgyalt négyszemközt zárt ajtók mögött. Később szűk körben, Jason Greenblatt közel-keleti különmegbízott, Rex Tillerson külügyminiszter és David Freedman amerikai nagykövet, valamint Trump veje és főtanácsadója, Jared Kushner jelenlétében folytatták megbeszélésüket.

Az amerikai elnök hétfő este díszvacsorán vesz részt a miniszterelnöki rezidencián Jeruzsálemben, és ezzel véget ér vizitjének első napja.

Donald Trump kedden a Palesztin Hatóság területén lévő Betlehemben, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!